Angyalföldi gyilkosság: hátborzongató helyszínen bujkált Róbert - videó

angyalföldi, gyilkos, angyalföld, gyilkosság, búvóhely, búvóhelye, épület, római part
Vágólapra másolva!
Részletes cikket közölt az angyalföldi gyilkos búvóhelyéről a Magyar Nemzet, amely bemutatja, hogy hol bujkált T. Róbert öt napig. Nem csak a fekhelyét sikerült lefotózni, de még egy palack vizet is találtak az elhagyatott szállodában.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet munkatársai megtalálták az angyalföldi gyilkosságot beismerő T. Róbert Római parti búvóhelyét, sőt a „hálószobáját" is.

Az MSZMP, majd az MSZP kedvenc hotelje hét éve elhagyatott, csak hajléktalanok használják.

Az angyalföldi gyilkos "ágya" Forrás: Magyar Nemzet

A Hotel Rómainak öt napig volt hívatlan vendége T. Róbert.

Az oldal azt írja, hogy a Hotel Római, egykori MSZMP-, majd MSZP-fészek 2016 óta elhagyatott.

Az egykori szálló ma romos épület Forrás: Magyar Nemzet

Azt is írják, hogy T. Róbert vélhetően nem találkozott a hajléktalanokkal, akik időnként itt laknak.

Videón a Hotel Római:

Úgy tudni, hogy hajléktalanok az első emeletre szoktak felmászni, de T. Róbert nem mászott fel, hanem az udvaron aludt, ahol összetákolt egy fekvőhelyet magának

Egy fél üvegnyi víz még ma is ott hever az ágy mellett.

A helyszíni riportot és a többi képet a Magyar Nemzet oldalán tekinthetik meg!

Mindent bevalott az angyalföldi gyilkos

Ahogy az Origo is beszámot róla, múlt héten megölte a barátnőjét T. Róbert. A férfi előbb brutálisan megverte, aztán halálra szurkálta a fiatal lányt.

A VALLOMÁSA SZERINT MIUTÁN MEGÖLTE A FIATAL LÁNYT, ÉS KISÉTÁLT TŐLE, ÉSZREVETTE, HOGY ESIK AZ ESŐ. EZÉRT HIDEGVÉRREL VISSZAMENT EGY ESERNYŐÉRT.

Ezt követően öt napig bújkált, állítása szerint megpróbált öngyilkos lenni.

Azóta a bíróság letartóztatta a férfit. A férfi sem tiltakozott, fellebbezett a döntés ellen, elfogadta azt. A gyanú szerint féltékenységből ölte meg a fiatal lányt.