Vágólapra másolva!
Egy 21 éves, nagykanizsai férfi az utcán figyelt fel egy lányra, akire rátámadt. Meg akarta erőszakolni. Kést tartott a torkához és fogdosta, amit többen láttak. Egy nő próbált segíteni az áldozatnak, később egy férfinek sikerült is elzavarnia. Most őket szeretnék megtalálni a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint egy 21 éves, nagykanizsai férfi június 27-én 11 óra 30 perc körül követni kezdett egy fiatal lányt a városban. A Batthyány Lajos utcában utolérte.

Nekilökte egy autónak, majd egy épület falához nyomta, erőszakkal átkarolta és fogdosni kezdte.

A lány nem hagyta magát. Az esetnek szemtanúja volt egy arra sétáló nő, aki felszólította a férfit, hogy hagyja abba, amit tesz.

A támadó elzavarta a nőt és kést rántott, amit a 14 éves lány torkához szorított,

miközben felszólította, hogy vetkőzzön le. A támadót végül egy másik arra sétáló gyalogos, egy sportos testalkatú férfi zavarta el. A rendőrök néhány óra alatt rájöttek, ki próbálta megerőszakolni a lányt. Elfogták és kényszerítés megalapozott gyanúja miatt kihallgattak a férfit.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai most azt kérik, hogy a fiatal lány segítségére sietők vagy bárki más, aki szemtanúja volt az esetnek, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon.