Szijjártó Péter: Nincs rendjén, hogy az EU minden pénzt Ukrajnának akar adni

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. május 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 31-én. Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai cég, amely mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Jól látható, hogy minden figyelem Kijevre irányul, "minden pénzt Ukrajnának adnak", miközben a magyarok pontosan értik, hogy mekkora tragédiát jelentene Európának, ha a Balkánon is az instabilitás lenne az úr, és adott esetben veszélybe kerülne a béke - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Szarajevóban a közmédiának nyilatkozva csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter közölte: Magyarország 300 millió forinttal támogatja Bosznia-Hercegovina védelmi képességeinek fejlesztését.

Elmondta, hogy ezt az összeget abból a forrásból irányítják át, amelyet már eleve be kellett fizetni a NATO-nak az afganisztáni biztonsági erők finanszírozására.

Az afganisztáni fejleményeket ismerve ennek már nincs aktualitása, ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy a felszabaduló összeget Bosznia-Hercegovina védelmi kapacitásainak javítására, fejlesztésére biztosítja - közölte.

A tárcavezető a magyar álláspontot ismertetve úgy fogalmazott: Európa kiemelt érdeke, hogy az Ukrajnában zajló háború mellett ne érje még egy biztonsági kihívás, hiszen jelenlegi helyzetében a kontinens nem lenne képes arra, hogy két biztonsági típusú válságot is egyszerre sikerrel oldjon meg.

A tárcavezető kiemelte, hogy az Ukrajnában zajló háború felértékeli a balkáni biztonság jelentőségét, ezért az Európai Uniónak (EU) komoly lépéseket kellene tennie annak érdekében, hogy támogassa a stabilitást, a békét és a nyugalmat a Balkánon.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Forrás: MTI/Kovács Attila

A miniszter hozzátette, jól látható, hogy ezt Európában kevésbé értik, minden figyelem Kijevre irányul, "minden pénzt Ukrajnának adnak", miközben a magyarok pontosan értik, hogy mekkora tragédiát jelentene Európának, ha a Balkánon is az instabilitás lenne az úr, és adott esetben veszélybe kerülne a béke.

"Bosznia-Hercegovina békéje és stabilitása nélkül nincsen béke és stabilitás a Balkánon" - szögezte le Szijjártó Péter.