Szijjártó Péter: Az Európai Uniónak fokoznia kellene Jordánia pénzügyi támogatását

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. május 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 31-én. Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai cég, amely mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Az Európai Uniónak fokoznia kellene Jordánia pénzügyi támogatását az ország stabilitásának és védelmi képességeinek erősítése érdekében, különös tekintettel arra, hogy Ammán lényeges szerepet játszik a bevándorlási áradat megfékezésében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután jordániai kollégáját fogadta hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ajmán Szafadival közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy bár a két ország nagyon különböző és egymástól távoli térségekben található, mégis hasonló biztonsági kockázatokkal néz szembe, minthogy Magyarország és Jordánia szomszédságában is háborús viszonyok uralkodnak.

Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború a Közel-Keleten is jelentős áremelkedést okozott, a közel-keleti biztonsági konfliktusok pedig Európában gyakran súlyos migrációs nyomás képében jelennek meg.

Ezért az a kölcsönös érdekünk, hogy béke legyen Közép-Európában és béke legyen a Közel-Keleten is, hogy érjenek véget minél előbb a háborús cselekmények Ukrajnában és a harci cselekmények a közel-keleti térségben" - jelentette ki.

Pontosan tudjuk, hogy ezekre a konfliktusokra, amelyek beárnyékolják ma az életünket, nincsenek megoldások a harctéren, ott csak halottak vannak (.) Mindazok, akik a béke ellen cselekszenek, akik relativizálják a béke jelentőségét, akik akadályozzák, hogy a békéhez szükséges lépések eredményesek legyenek, azok bizony felelősséget viselnek minden további halottért" - fogalmazott.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy hazánk különleges helyzetben van, mivel egyszerre két irányból is biztonsági kihívásokkal szembesül, keletről a háború hatásaival, délről a bevándorlási nyomással.

A migrációs folyamatokat sajnos a brüsszeli politika tovább ösztönzi, ezért nagy szükség van azokra a közel-keleti országokra, amelyek féken tartják a migrációt, és amelyek képesek és készek is arra, hogy a migráció kiváltó okait kezeljék" - figyelmeztetett.

Majd kiemelte, hogy a kiváltó okok között első helyen szerepel a szélsőségek és a terrorfenyegetettség erősödése, márpedig Jordánia fontos szereplő a globális küzdelemben ezen jelenségekkel szemben.

Mi nagyra becsüljük Jordánia fellépését a szélsőségekkel és a terrorszervezetekkel szemben. Nagyra becsüljük azt, hogy Jordániában sok millió menekültet látnak el, mert ha ezt nem tennék, akkor ezek az emberek mind megindulnának Európa irányába" - mondta.

- tette hozzá.

A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország próbál segíteni, aminek része az is, hogy az elmúlt időszakban tizenhárom fejlesztési projektet finanszírozott egészségügyi, valamint egyházi vonalon a menekültek ellátásának javítása érdekében.

Közölte, hogy miután az afgán haderő finanszírozására befizetett pénzt a kivonulás ellenére sem kapják vissza a NATO-tagok, a kormány ebből 40 millió forintot Jordánia védelmi képességeinek fejlesztésére is átirányított.

Továbbá szorgalmazta, hogy az úgynevezett Európai Békekeretből is különítsen el több forrást Jordánia számára az Európai Unió.

"Jordánia támogatása hozzájárul a békéhez a Közel-keleten, nem fegyvereket kell szállítani a háborúba, hanem segíteni azon országok védelmi képességeit, amelyek stabilitása kulcskérdés" - vélekedett.

Végül arra is kitért, hogy Jordániából érkezik a legtöbb ösztöndíjas hallgató Magyaországra, évi 400-an kezdhetik meg tanulmányaikat hazai egyetemeken, és ezen helyekre 1400-an jelentkeztek idén.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Forrás: MTI/Kovács Attila

A felek az ülésen kulturális együttműködési munkatervet írtak alá a 2024-2027 időszakra vonatkozóan.
Szijjártó Péter a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy az erről szóló szavazás kiírása az Országgyűlésen múlik.

- mondta.

"De mivel az elmúlt években ilyen nyilatkozatok születtek, megkérdőjelezték a magyar demokrácia minőségét és úgy általában a létezését, ezért most a parlamenti képviselők továbbra is mérlegelik, hogy mikor jutnak el oda, hogy a kormány által javasolt ratifikációs szavazást napirendre tűzzék erről" - tette hozzá.