Szalai Ádám, Lékai-Kiss Ramóna, Michelisz Norbert is ott van a Stipendium Peregrinum instruktorai között

Vágólapra másolva!
Minden eddiginél többen pályáztak idén a Stipendium Peregrinum ösztöndíjra. 
Vágólapra másolva!

Zajlik a Stipendium Peregrinum új ösztöndíjasainak kiválasztása. A következő állomás a jövő hétvégi kétnapos STIPI-tábor, ahol 49 pályázó méretteti meg magát, hogy elnyerje a külföldi tanulmányainak teljes költségét fedező ösztöndíjat. A táborban közismert támogató instruktorok segítik a diákokat, hogy a lehető legtöbbet tudják megmutatni magukból. Az idei instruktorok is saját szakterületük ismert mesterei, akik kivétel nélkül példaképei lehetnek a diákoknak. A Stipendium Peregrinum fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a Stipi program ötletgazdája és elindítója.

A Stipendium Peregrinum ösztöndíjra idén minden eddiginél több fiatal, 160 diák pályázott. A programnak köszönhetően jelenleg 56 hallgató végzi tanulmányait a világ legjobb egyetemein. Az ösztöndíjprogram célja a kiemelkedő tehetségek anyagi és szakmai támogatása. A „STIPI B komponens” vissza nem térítendő támogatására Európa, illetve Észak-Amerika és Ázsia legrangosabb egyetemeire felvételt nyert diákjai pályázhattak. A Stipi tábort követően az ösztöndíjprogram 3 fős szakmai Bíráló Bizottsága hozza meg a végső döntést. A grémium tagjai prof. Ádám Veronika, az MTA tagja, Széchenyi-díjas orvos, biokémikus, prof. Aczél Petra, kommunikációkutató és a MOME egyetemi tanára, valamint prof. Batta András, Erkel Ferenc-díjas, Széchenyi-díjas magyar zenetörténész és a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.

Forrás: Origo

A Stipendium Peregrinum ösztöndíj instruktorai a művészet, a sport, a közélet, a gazdaság és a tudomány jeles képviselői.

Az idei STIPI instruktorok a következők:

  • Böszörményi-Nagy Gergely – a Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a MOME alapítványi elnöke
  • Cser-Palkovics András - Székesfehérvár polgármestere
  • Fürjes Balázs – a 2023-as budapesti Atlétikai Világbajnokság Szervezőbizottságának társelnöke
  • Gubás Gabi -Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész
  • Lékai-Kiss Ramóna - színésznő, műsorvezető
  • Michelisz Norbert - túraautó-világkupa győztes autóversenyző
  • Miklósa Erika - Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas koloratúrszoprán opera-énekesnő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
  • Pap Bianka - paralimpiai-, világ- és hatszoros Európa-bajnok magyar úszó
  • Stumpf Kata - jogász, a Konnekt Egyesület alapítója
  • Szalai Ádám - 86-szoros magyar válogatott labdarúgó
  • Szilvay Gergely - a Mandiner főmunkatársa, publicista, kutató, több kötet szerzője
  • Tomán Szabina - üzletasszony, befektető
  • Dr. Vesztergom Dóra - szülész-nőgyógyász, reproduktív endokrinológus, meddőségi specialista
  • Windisch László - az Állami Számvevőszék elnöke