Megszabadult a legrosszabb műsorvezetőjétől az ATV

ATV, székház, ATV kereskedelmi televízió székháza
Budapest, 2019. június 26. Az ATV kereskedelmi televízió logója a székház sarkán a X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor u. 31-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Megszüntette azt a műsort az ATV, ahol kétségtelenül leggyengébb képességű "műsorvezetője" szerepelt, így végül is az ATV megszabadult Lampé Ágnestől. Az ATV egyébként humánusan bánt az alkalmatlan "műsorvezetővel", mert bár az Öt című műsorból kitették - nem véletlenül: olykor már a vendégek kezdtek rajta nevetni - , de nem tették azonnal utcára. Korábban egyébként a rossz emlékű, Kálmán Olga-Veiszer Alinda-féle, másfél évig baloldalivá átalakított hírtelevízióban is szerepelt, de aztán elzavarták onnan. 
Vágólapra másolva!

Az "újságírónő" még korábban Varga Zoltán vörösbáró alkalmazottja is volt. Most egy baloldali propagandavalamihez, a Szabad Európához megy. Nem kell nagy jóstehetség hozzá: ott sem fogják sokáig tartani.