Orbán Viktor: Ki a felelős azért, hogy pénzügyileg a csőd szélére sodorták az Európai Uniót?

ORBÁN Viktor, Miniszterelnöki interjú a Kossuth Rádióban, 2023.03.10.
Budapest, 2023. március 10. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2023. március 10-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottságnak nagyon súlyos kérdésekre kell válaszolnia az Európai Tanács ülésén: választ kell adnia arra, hogy hova lett a pénz az uniós költségvetésből, és ki felelős azért, hogy 2,5-3 év elteltével lényegében pénzügyileg a csőd szélére sodorták az Európai Uniót - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

A kormányfő a Brüsszelből sugárzott interjúban azt mondta:

és most arra kéri a tagállamokat, hogy eurómilliárdokat fizessenek be még pluszban ahhoz képest, amit egyébként előír a költségvetés.
Hozzátette: "van egy zűrös ukrajnai pénzügyi csomag", ugyanis a Bizottság adna hozzávetőleg 50 milliárd eurót Ukrajnának, holott azt sem lehet tudni, hogy az eddig Ukrajnának odaadott mintegy 70 milliárd euró mire ment el, és miért nem volt elég.

Emellett - folytatta -

Jelezte: van továbbá egy nagyobb összeg, amit a migránsok Európába érkezésének elősegítése érdekében különít el a Bizottság, és kérnek maguknak néhány milliárd eurót, hogy megemeljék a fizetésüket, miközben azt követelik Magyarországtól, hogy törölje el a rezsicsökkentést.

"Tehát a magyar emberek otthon fizessenek többet a rezsiért, küldjünk ide több pénzt, amiből nekik lesz plusz fizetésük. Tehát úgy, ahogy van az egész, az oly mértékig abszurd, hogy nyilván nemcsak egy magyarnak, de majdnem minden európai uniós tagállam vezetőjének kinyílik a bicska a zsebében" - fogalmazott.