Napokon belül itt a kánikula

Nyáron meleg van. Hőség, nyár, napsütés, jó idő
Kánikula Újpesten 2017 augusztus 2-án
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Csütörtök
A sok napsütés mellett délkelet felől megnövekszik a felhőzet, de zápor inkább csak a Tiszántúlon fordulhat elő. Az északias szél néha megélénkül. 21 és 26 fok között alakul a hőmérséklet.

Péntek
A Dunántúlon folytatódik a napos, száraz idő. A Dunától keletre ugyanakkor megnövekszik a gomolyfelhőzet, és itt elszórtan zápor, zivatar is előfordul. Az ÉNy-i szél megélénkül. 25 fok körüli, mérsékelten meleg idő valószínű.

Szombat
Nyugaton napos, máshol változóan gomolyfelhős idő várható, kelet felé haladva egyre több felhővel. A keleti országrészben elszórtan zápor, zivatar előfordulhat. Az ÉNy-i szél megerősödik. 24-25 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap
Ismét keleten fordulhat elő zápor, zivatar. Nyugat felé haladva a napsütés lesz a jellemző. Élénk marad az északnyugati szél. Egyelőre marad a 25 fokos maximum.

Hétfő
Sok napsütésre van kilátás, keleten is már csak elvétve lehet csapadék. 24 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet - kánikulai felmelegedés kezdődhet.