Nagy János: Mi, magyarok soha, soha többé nem engedhetjük meg a gyengeség luxusát

Nagy János, államtitkár, Trianon, beszéd
Vágólapra másolva!
Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a nemzeti összetartozás napja alkalmából mondott ünnepi beszédet a hevesi országzászló avatásán.
Vágólapra másolva!

Ez az emlékmű is. 90 évvel ezelőtt, ahogy hallhattuk: a megyében először a hevesiek, az Önök ősei emelték. Majd jöttek a kommunisták, az internacionalista kommunisták, ledöntötték. És Önök most itt újra visszaállítják. A hevesi országzászló így hát oda kerül, ahol a hevesiek szívében mindig is volt: fel, magasra! Méltóbb módon aligha ünnepelhetnénk június 4-ét, a nemzeti összetartozás napját.

Tisztelt Képviselő Úr, Polgármester Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Trianon. Egy szó, melyet minden magyar ismer. Egy szó, mely úgy égett a bőrünkbe, mint egy tetoválás. Egy szó, amely minden magyarban fájdalmat vált ki. Különös fájdalom ez. Ismert dolog, hogy az az ember, akinek levágták kezét-lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjait, amik pedig már nincsenek. Így vagyunk ezzel mi is, midőn egy térképre nézünk, midőn a térképre nézünk. Különösen fájdalmas ez azért is, mert azok okozták nekünk, akikről nem is sejtettük volna.

Attól a Nyugattól, amelyet a déli és keleti támadásokkal szemben pajzsunkkal védtünk, miközben a kereszténységnek hajlékot készítettünk nemzedékről nemzedékre.

Ma itt én nem arról szeretnék beszélni, hogy mennyi minden veszett oda. Arról, hogy a Magyar Királyság területének kétharmadát, termőföldjének 61, erdeinknek 88, a vasútrendszerünknek 62, közútjainknak 65, bankjainknak 67 százalékát vesztettük el. És ami mindennél fájóbb: 3,5 millió nemzettársunk került idegen uralom alá. Minden harmadik magyar az anyaországon kívül rekedt. Ma itt én nem arról szeretnék beszélni, hogy a 64 történelmi vármegyéből mindössze kilenc maradt érintetlen a trianoni csonkítástól, köztük Heves vármegye is. Ma itt nem arról szeretnék beszélni, hogy ekkora csapás alatt nálunknál nagyobb, hatalmasabb országok és nemzetek is megroppantak volna, mi mégis, mégis élünk. Ma itt én nem arról szeretnék beszélni, hogy a 2010-ben hivatalba lépett nemzeti kormány egyik első törvénye éppen az volt, hogy az államhatárainkon túlra került magyar nemzettársainknak visszaadtuk a magyar állampolgárságot, így közjogilag is visszafogadtuk őket a magyar nemzet kebelére. Ezek mind-mind súlyos és fontos dolgok. Ám én mégsem erről szeretnék itt Önöknek beszélni. Hanem az igazságról, pontosabban az igazságról és az erőről.

Tisztelt Megemlékezők!

Trianon tragédiája és az ahhoz vezető út arra figyelmeztet bennünket, hogy az igazság erő nélkül keveset ér. Gyenge országnak is lehet igazsága, de igaza nem lesz soha. Mert aki gyenge, azt nem az asztalhoz hívják meg, hanem fölteszik a menüsorra. A gyengéknek végül mindig az a sors jut, hogy szoros háziőrizet alatt, minél hamarabb és zokszó nélkül átvegyék a rájuk kimondott ítéletet.

Mi, magyarok soha, soha többé nem engedhetjük meg a gyengeség luxusát. Az igazsághoz erő kell. És ezt az erőt nekünk kell összegyűjteni.

Vannak, akik azt gondolják, hogy valamilyen távoli erőközpont erkölcsi kötelességének eleget téve majd kölcsönadja a bicepszét. Ők azok, akik talán még a mai napig várják, hogy a francia király, a török szultán, a Vörös Hadsereg, az amerikai tengerészgyalogság felmentő seregei vagy éppen a csodafegyverek megérkezzenek. Néha micsoda szerencse, hogy sosem érkeznek meg! A mi országunkra, a mi életünkre nézve ugyanis ennél nincsen veszélyesebb. Azt az erőt, amely megvédhet minket, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nekünk, magunknak, magunkért kell megteremtenünk. 2010 óta ezért és ezen dolgozunk. De hol és miben kell nekünk erősnek lennünk?

Erősnek kell lennünk gazdaságilag: válságálló, munkaalapú gazdaságra van szükségünk. Ahol az, aki dolgozik, az nemcsak eszik, de folyamatosan lép is egyet előre. Éljen akár Zalában, Csongrádban vagy éppen itt, Hevesen. És muszáj beszélnünk róla, de nekünk erősnek kell lennünk katonailag is, szükségünk van egy erős magyar honvédségre. Nem azért, mert Magyarország ne állna teljes mellszélességgel a béke mellett, hanem azért, hogy a békét meg tudjuk őrizni.

A békéhez ugyanis erő kell. A Trianon előtti zűrzavar egyik legnagyobb tapasztalata: azt az országot, amelyik nem tudja saját magát megvédeni, azt mások sosem fogják. És erősnek kell lennünk szellemileg is: szükségünk van, és szükségünk lesz minden bátorságunkra. Tudjuk: az erő bátorság nélkül olyan, mint fejsze nyél nélkül.

A mi fejszénknek pedig ezer év alatt kifaragott, bivalyerős nyele van, ezért tudunk kiállni nemzeti érdekeinkért minden fórumon. Ha kell, a brüsszeli asztaloknál, ha kell, a kárpátaljai magyar testvéreink érdekében. Ez a bátorság segít abban is, hogy kezet tudjunk nyújtani Közép-Európa valamennyi népének. Mert ne legyen tévedés: Európának ezt a szegletét csak együtt tudjuk naggyá tenni újra, de csak akkor, ha nem engedjük, hogy Közép-Európa sorsáról megint mások döntsenek.

Ezért van az is, hogy a ránk zúduló támadások ellenére is meg fogjuk védeni mindazt, amit az elmúlt tizenhárom évben közösen elértünk: a nemzet határokon átívelő újraegyesítésétől a munkaalapú gazdaságon, a rezsicsökkentésen és a családközpontú politikán át a magyarbarát külpolitikáig.