Mentő vitt el egy fiatal lányt egy házibuliból

Vágólapra másolva!
Kristályt fogyasztott egy házibuliban egy fiatal lány, amitől olyan rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá. A két férfi, akiktől a drogot szerezte, rövid időn belül rács mögé került.
Vágólapra másolva!

Június 11-én délelőtt érkezett bejelentés a kecskeméti rendőrökhöz egy háziorvostól arról, hogy mentőt kellett hívni egy fiatal betegéhez. Az orvos arra gyanakodott, hogy a 19 éves lány azért lett rosszul, mert drogozott.

Az orvos gyanúja beigazolódott. Kiderült, hogy a fiatal néhány barátjával szórakozni ment előző este, majd egy tiszakécskei házban kötöttek ki, ahol egy

kristály nevű új pszichoaktív anyagot fogyasztottak.

Az is kiderült, hogy a lány a drogot egy ismerősétől kapta, aki már több hónapja élt dílerkedésből. A többszörösen büntetett előéletű, 42 éves férfi letartóztatták.

Forrás: Origo

Ez után derült ki, hogy társa is volt a dílerkedésben, egy 24 éves szintén tiszakécskei fiatal, akit június 28-án hajnalban fogtak el. A rendőrök ezt a férfit is őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását. Mindkettejüket új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítják - írja a Police.hu.