A szociális ellátóintézmények rezsitámogatást kapnak

FÜLÖP Attila
Budapest, 2022. január 26. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára beszél a zarándokvonatokról tartott sajtótájékoztatón a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében 2022. január 26-án. Idén újra indít zarándokvonatokat a MÁV a Misszió Tours Utazási Irodával közösen: júniusban az erdélyi Csíksomlyóba és a lengyelországi, czestochowai pálos kegyhelyre, szeptemberben pedig a bosznia-hercegovinai Medjugorjébe. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt azokról a feladatokról, amelyekkel foglalkozik. 
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta, a gondoskodáspolitika címszó alatt egy nagyon széles területet kell érteni, a szociális ellátástól kezdve, a gyermekvédelmen át a leszakadó területek felzárkóztatásáig. A gondoskodásnak két szintje van. Egyrészt van, amikor az embernek saját magának kell gondoskodnia akár önmagáról, akár szűkebb környezetéről, és ide tartoznak még a különböző települési gondoskodások is. A másik az a nagy terület, ahol az állam vállal jelentős szerepet. Ugyanakkor nagyon fontosak az egyházak is, amelyek a gondoskodás minden területén jelen vannak.

Vannak ugyan politikusok, akik vitatják az egyházak szerepét, de összességében az látható, nagy szükség van arra a tudásra, amit a felekezetek több száz, esetleg több ezer év alatt halmoztak fel. A háború és az azt követő válság igen komoly nehézségeket okozott a gondoskodáspolitikának is, de a kormánynak köszönhetően mind az idei költségvetésből, mind a jövő évi tervezetből az látszik, vannak források. Példaként említette az államtitkár, hogy a szociális ellátóintézmények rezsitámogatást kapnak, függetlenül attól, hogy az állam vagy valamelyik egyház a fenntartójuk.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.