Fejszével állt bosszút a lakótársán egy férfi, amiért elhasználta a tüzifát

balta illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy férfi ideges lett, amiért az élettársának hasogatott tűzifát elhasználta a lakótársa. Emiatt összeveszett vele, majd a fejszével brutálisan megverte. 
Vágólapra másolva!

A Somogy vármegyei településen élő férfi 2022. júniusában az élettársának vágott fel tüzifát, amit végül nem az asszony, hanem a lakótársuk használt el napközben. A nő ezért összeveszett vele, és megemlítette a történteket élettársának is.

A férfi ezen nagyon felháborodott, és az udvaron számon kérte lakótársukat, aki épp fát vágott, hogy pótolja amit elhasznált.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A két férfi összeveszett, majd a házigazda felkapta a lakótársa által félretett fejszét, és halántékon ütötte vele.

A földre esett férfit ezután még többször megütötte. A bántalmazott férfi életveszélyesen megsérült.

A bíróság a férfit gyilkossági kísérlet miatt mondta ki bűnösnek, és 4 év börtönre ítélte. A végzés fellebezések maitt nem lett jogerős, a fellebbviteli főügyészség súlyosabb büntetést javasol - írja az ügyészség.hu.