A férfi tavaly novemberben ment be az egyik áruházba Miskolcon. Két üveg alkoholt levett a polcról, majd elindult az egyik zárt kassza irányába.
Az egyik üveg a hóna alatt volt, a másik pedig a kezében, miközben próbált átcsúszni a kasszát lezáró kordonon.
Ezt észrevette a másik kasszában dolgozó pénztáros, majd beállt a férfi elé hogy feltartóztassa.
Miután a férfi felmérte, hogy a pénztárosnő alacsonyabb és gyengébb nála, erőből nekiszaladt.
Emiatt mindketten elestek, a férfi pedig a két üveget is elejtette, amik összetörtek.
Ahogy felkelt, ismét megpróbált menekülni, a pénztárosnő megint az útját állta, ekkor már a kollégái is segítettek neki.
A férfi korábban is lopott más üzletekből és benzinkutakról alkoholt illetve édességeket.
Az ügyészség rablás és lopás miatt emelt vádat ellene és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.