Zárás közben rabolt ki egy kocsmát egy kiskunfélegyházi férfi

Vágólapra másolva!
Egy kiskunfélegyházi férfi akkor támadt rá egy kocsma tulajdonosára, amikor az éppen bezárta az italozót. Ájultra verte a tulajdonost, kivette a zsebéből a pénzt, majd a kocsmába is visszament, ahonnan a kasszából is eltette a pénzt.
Vágólapra másolva!

A férfi január 14-én este egy kiskunfélegyházi kocsmában italozott. Záróra után rátámadt a tulajdonosra, aki éppen zárta az épületet. A tulajdonos a veréstől elájult.

A férfi kilopta a zsebéből a benne lévő több mint 100 ezer forintot. Ezek után visszament a kocsmába, ahonnan kasszából 50 ezer forintot lopott ki.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

A rendőrök másnap elfogták a férfit, azonban

a pénzből csak 12 ezer maradt meg, a többit elköltötte alkoholra is cigire.

Az ügyészség a többszörösen visszaeső férfit rablással és súlyos testi sértéssel vádolja. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje fegyházbüntetésre – írja a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.