Éppen átvette a kokaint, amikor lecsaptak rá a miskolci rendőrök - videó

Vágólapra másolva!
Három dílert, és három vásárlót fogtak el a miskolci rendőrök egy szervezett akció során. A több millió forint értékű anyagon kívül az egyik terítőnél engedély nélkül tartott fegyvert és lőszert is találtak. A kábítószer-kereskedőket letartóztatták. Nem kizárt, hogy ennél több dílert is el fognak fogni a közeljövőben a rendőrök, mert folytatják a nyomozást.
Vágólapra másolva!

A miskolci készenléti rendőrök hosszú, kitartó nyomozás eredményeként vetettek véget egy dílerkedéssel foglalkozó banda tevékenységének. Elfogásukra a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársaival közösen szerveztek akciót június 16–a és 19-e között.

Forrás: Police.hu

Először az egyik vásárlót sikerült kézre keríteniük Miskolc egyik utcáján, percekkel azután,

hogy 6,3 gramm kokaint vett át a dílertől.

A rendőrök a drogot a férfi autójában találták meg. Másodjára a dílert, O. Attilát, és egy másik fogyasztót fogtak el. Bár a vevő eldobta a drogot, a 13 gramm kokaint és a 15 grammnyi marihuánát a rendőrök megtalálták a fűben.

Forrás: Police.hu

Az akció után a rendőrök házkutatást tartottak a dílernél, ahonnan összesen 618 gramm marihuánát, 158 gramm kokaint, 112 gramm hasist, 23 ecstasy tablettát, illetve 870 ezer forintot foglaltak le. A férfi

le sem tagadhatta, hogy dílerkedéssel egészíti ki az ügyvezetői fizetését.

Rövid időn belül elfogták a férfi két társát is. N. Martinra Alsónémediben, míg Sz. Imrére Budapesten csaptak le a rendőrök. N. Martin munkahelyi öltözőszekrényében volt egy kábítószerrel szennyezett fémtál és egy digitális mérleg, Sz. Imre lakásának pincéjében pedig 32 gramm marihuána. A rendőrök felismerték a drog csomagolását, amely ugyanolyan volt, mint amiben az O. Attilánál megtalált kábítószeré.

A rendőrök számára világos lett, hogy a két férfi ismeri egymást, sőt, együtt üzletelnek.

Forrás: Police.hu

Társukat, H. Mátét is elfogták miskolci lakásán.

A férfitól 18 gramm kokaint foglaltak le, amely szintén O. Attilától származott.

Ezenkívül találtak nála egy golyós, illetve egy sörétes lőfegyvert, és rábukkantak az ezekhez tartozó lőszerekre is. Mivel lőfegyverek tárolását nem erre a címre adták ki, és a férfi nem is rendeltetésszerűen tárolta őket, a rendőrök lefoglalták, és átadták ezeket a Miskolci Rendőrkapitányság Idegenrendészeti Osztályának.

Az akció során elfogott hat ember közül

hármat kábítószer-kereskedelemmel, hármat kábítószer birtoklásával gyanúsítanak.

O. Attilát, N. Martint és Sz. Imrét őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatásukat, melyet a miskolci bíróság el is rendelz. A rendőrök nem tartják kizártnak, hogy az illegális üzletben többen is részt vettek, ezért ezzel még nem zárták le az ügyet.