Betörőt fogtam, megszúrtak - ezek voltak a tolvajt üldöző budapesti férfi utolsó szavai

Vágólapra másolva!
Egy férfi tavaly januárban egy XVI. kerületi társasház földszinti erkélyéről lopott, majd amikor az egyik szomszéd tetten érte, és megpróbálta megállítani, kést rántott, és szíven szúrta vele. Az áldozat még aznap meghalt. A gyilkossággal gyanúsított férfit hamarosan elítélhetik. 
Vágólapra másolva!

Betörésből gyilkosság

A férfi 2022. január 16-án vasárnap este a XVI. kerületben, a Futórózsa utcában sétált, amikor az egyik társasház földszinti lakásának erkélyén kiszemelt egy horgász zsákot.

Odament az erkélyhez, kinyitotta a zsákot és ellopott belőle egy párezer forintot érő hálót. Azonban nem számított rá, hogy az egyik lakó mindent látott.

A férfi le is ment az utcára, hogy számon kérje a tolvajt, aki ekkor már hátrahagyva a lopott hálót, menekülni készült.

A férfi ekkor felszólt a feleségének az erkélyre, hogy hívja a rendőröket, közben ő

az épp menekülő tolvaj után ment, és többször is szólt neki, hogy álljon meg, de hiába.

A lakó továbbra is követte a tolvajt, amikor az hirtelen megállt, és egy kést vett elő a táskájából, szembefordult a férfival, és közölte vele, hogy ha nem hagyja békén, megszúrja.

A házban lakó férfi továbbra is meg akarta őt állítani, ezért arcon ütötte, mire

a férfi felemelte a kést, és szíven szúrta vele követőjét. A támadó ezután továbbment, áldozata pedig megpróbált hazamenni, de néhány lépés után eszméletlenül esett össze.

Felesége, aki már kereste őt, épp eközben talált rá.

Az áldozat utolsó szavai

Amikor a rendőrök rátaláltak az áldozatra, még mindig

a földön feküdt, erősen vérzett, és már nem tudott beszélni.

Azonnal mentőt hívtak hozzá, akik egyenesen a kórházba vitték az életveszélyes állapotban lévő férfit. Félúton összeomlott a keringése, ekkor azonban még sikerült őt újraéleszteni, de

később a kórházban meghalt.

Ezek volt az utolsó mondata:

Másfél nap alatt kézre kerítették a gyilkost

A rendőrök azonnal a támadó felkutatására indultak. Ehhez egy 20 fős nyomozócsoportot is bevetettek, és házról házra átfésülték az egész környéket, ahol a férfi járhatott.

A kamerafelvételeken tisztán látták, ahogyan a férfi a Futórózsa irányából a Veres Péter utcára fordult le, majd onnan a Havashalmi úton ment tovább, itt azonban szem elől tévesztették.

A megszúrt férfi idősebb lánya is megnézte a kamerafelvételt, ám nem ismerte fel a támadót, ugyanis maszkot viselt.

A rendőrök másnap visszamentek a helyszínre, és mivel

a támadó mozgása és felsőruházata jellegzetes, könnyen felismerhető volt, az egyik kamera tulajdonosa felismerte, és elmondta a rendőröknek, hogy a férfi néhány házzal távolabb lakik.

A rendőrök ezután a házánál keresték, de nem találták otthon. Mint kiderült, a férfi dolgozni sem ment be, ami tovább erősítette a gyanújukat.

Végül a bejelentést követő 38. órában sikerült elfogniuk. A férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett.

Később, már a helyszínen részletesen megmutatta, hogy mi hol történt, és hová rejtette a kést.

Csak rá akart ijeszteni áldozatára

A rendőrök megtalálták a támadó ruháit, amelyeket a bűncselekmény idején viselt,és a kést is, amelyet az áldozatának lakásához közeli csatornába rejtett.

Hogy a rendőrök hozzáférjenek a késhez, le kellett bontaniuk egy kerítést.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A férfi azt állította, hogy nem szándékosan ölte meg áldozatát

- közölte a rendőrökkel.

Azonban a szúrás az áldozat szívének bal kamráját találta el, így még aznap este meghalt.

Véletlen egybeesések sorozata

A rendőrök elmondták, hogy

a két férfi ugyan nem ismerte egymást, de rendkívül sok volt a véletlen egybeesés a sorsukban.

Egyidősek voltak, 1982-ben születtek, mindketten Ukrajnából érkeztek Magyarországra, és még a munkájuk is egyezett, kőművesként dolgoztak.

A támadó ráadásul mindössze 7 kilométerre született attól a helytől, ahol az áldozata.

A bíróság néhány nappal a férfi elfogása után elrendelte a letartóztatását

a szökés és rejtőzködés elkerülése érdekében, ugyanis, mivel a férfi kettős állampolgár, fennállt a veszélye annak, hogy Ukrajnába menekül.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A főügyészség most

gyilkosság miatt emelt vádat az azóta is letartóztatásban lévő, 40 éves férfi ellen,

és börtönbüntetés kiszabását javasolta.