Vágólapra másolva!
Szomszédjával, majd egy munkatársával is összeverekedett egy férfi 2020-ban, utóbbival addig fajult a dolog, hogy késsel a kezében kereste fel őt a lakásán, és rátámadt. Áldozata csak annak köszönheti, hogy életben maradt, hogy sikeresen kitért a szúrás elől. A férfi jelenleg is börtönben ül, de emiatt még hosszabb időt tölthet rácsok mögött.
Vágólapra másolva!

A férfi 2020. július 12-én este a lakóhelyén, egy XXI. kerületi társasház lépcsőházában részegen összeveszett élettársával, ezért az egyik szomszéd rászólt, hogy ne hangoskodjon.

A férfi erre szidni kezdte szomszédját,

megragadta a ruháját, és belökte a lakásba, ahol folytatták a verekedést. Közben mindkét férfi a földre esett.

A szomszéd földhöz szorította a támadót, majd elengedte, és közölte vele, hogy rendőröt hívott. A férfi ekkor elment, ám rövid időn belül visszatért, és

egy székkel ütötte a szomszéd ajtatját, majd később egy késsel többször bele is szúrt a bejárati ajtóba, és fenyegetőzött, hogy megöli.

2020 őszén élettársával együtt a XXI. kerületi társasházból egy XIV. kerületi lakásba költözött. Ennek lebonyolításával egy kollégáját bízta meg, akiről tudta, hogy egy költöztető cégnél is dolgozik. A költözés napján, 2020. november 14-én, a férfi ismerőse, és három kollégája a megbeszéltekhez képest néhány órát késve érkezett a lakáshoz, majd megkezdték a bútorok pakolását.

Mivel a koronavírus miatt esténként kijárási tilalom volt érvényben, borítékolható volt, hogy nem végeznek addig a munkával.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A férfi, aki ez idő alatt részeg volt,

összeveszett a költöztetőkkel a késés miatt, ezért azok otthagyták őt a bútorokkal együtt.

A férfi ismerőse másnap a közös munkahelyükön jelezte a főnököknek, hogy összevesztek, ezért nem szeretne tovább együtt dolgozni vele.

A főnök ekkor telefonon felhívta a férfit, és közölte vele, hogy nem mehet addig dolgozni, amíg ki nem békülnek.

Amikor a férfi ezt megtudta szokása szerint részegen, felháborodva elment kollégája XXI. kerületi lakásához kezében egy késsel. Amikor a másik férfi a hangos kopogásra ajtót nyitott, támadója azonnal belépett, mire ismerőse kilökte őt. A férfi ekkor

egy erőteljes mozdulattal a férfi nyaka felé szúrt, aki azonban még időben el tudott hajolni, de a szúrás így is eltalálta a nyakát.

Ezután gyorsan magára zárta a bejárati ajtót, a támadó pedig tovább szitkozódott, és fenyegetőzött, hogy megöli, végül távozott.

Áldozata csak a lélekjelenlétének, és a sikeres védekezésnek köszönheti, hogy életben maradt.

A főügyészség a büntetett előéletű 40 éves férfi ellen gyilkossági kísérlet, illetve fegyveres garázdaság miatt emelt vádat. A főügyészség a jelenleg más ügyben kiszabott büntetését töltő férfival szemben letöltendő börtönbüntetés kiszabását javasolta.