Szijjártó Péter: Európa ilyen súlyos biztonsági és gazdasági kihívásokkal még nem szembesült egyszerre

Vágólapra másolva!
„Európa a mostanihoz hasonló biztonsági és gazdasági kihívásokkal a történelem során még nem szembesült egyszerre, ezek nyomán bezuhant a kontinens versenyképessége, a helyzetet pedig a brüsszeli intézkedések csak tovább súlyosbítják” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

„Európának ilyen súlyosságú biztonsági és gazdasági kihívásokkal egyszerre, egy időben még nem kellett szembesülnie, a kontinens versenyképessége drámai mértékben csökkent” – vélekedett Szijjártó Péter.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Kiemelte, hogy ennek értékelésében eltérő megközelítések vannak,

Európának azonban mindenképp felelőtlenség volt elfogadnia a világ elsőszámú katonai szuperhatalmától, az Egyesült Államoktól azt a kihívást, hogy ki tud több katonai segítséget nyújtani Ukrajnának.

A gazdasági nehézségek enyhítésére szolgáló intézkedések kapcsán aláhúzta, hogy az amerikai lépések „szégyentelenül, ugyanakkor érthető és legitim módon" részesítik előnyben a hazai vállalatokat, míg a brüsszeli intézkedések a helyi gazdaság lábon lövésével érnek fel.

„Az eddig elfogadott tíz szankciós csomag több mint egy év után sem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot, de Európában hétszer magasabb a földgáz ára, mint az Egyesült Államokban, míg az áramé háromszor magasabb, mint Kínában” – sorolta a tárcavezető.

Szijjártó Péter szót emelt a világ blokkosodása ellen is, rámutatva, hogy az európai-orosz kapcsolatok gyakorlatilag megszűntek, és egyesek, különösen a német Zöldek most az európai és a kínai gazdasági kötelékek felszámolását is a zászlójukra tűzték, ami tragédiához vezetne.

– közölte. Példaként említette az autóipar elektromos átállását, amelyhez elengedhetetlenek az akkumulátorok, márpedig ezeket elsősorban Kínában és Dél-Koreában gyártják, és a szektor keleti és nyugati cégeinek Magyarország is fontos találkozási pontjává vált.

– hangsúlyozta.

Szijjártó kiemelte, hogy a a német gazdaság és a német politika jövőképe gyakorlatilag teljes egészében szétvált, ami megint csak teljesen új jelenség az európai politikai és gazdasági szintéren.

Az emberek aggodalmait legitimnek nevezte azzal kapcsolatban, hogy az épülő gyárak milyen hatással lesznek a lakókörnyezetükre, de rámutatott,

hogy a kérdés nem az, hogy lesznek-e elektromos akkumulátorgyárak, hanem az, hogy hol és ki profitál belőlük.

A külügyminiszter végül összegezte, hogy mindennek nagyon komoly energiaigénye van, ezért csökkenteni kell a függőséget, erre pedig hazánk esetében csak a nukleáris energia jelenthet megoldást, ezért kell folytatni a paksi bővítést.