Társadalmi konszenzus kell a mesterséges intelligencia ügyében

Péterfalvi Attila beszél elnök felszólal FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY rendezvény
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
Vágólapra másolva!
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az adatvédelemről, a mesterséges intelligenciáról.
Vágólapra másolva!

Az elnök elmondta, Magyarország immár harmadjára rendezhette meg az európai adatvédelmi konferenciát, melynek fő témája idén az ötéves GDPR volt. Mint elmondta, a nagy sikerű rendezvényen több kiváló előadás is elhangzott, például az Alkotmánybíróság elnökétől, az Európai Adatvédelmi Szövetség vezetőjétől. Mindezek mellett több panelbeszélgetés is lezajlott a GDPR-ról, a mesterséges intelligenciáról, a versenyjog és az adatvédelem kapcsolatáról. Péterfalvi Attila hozzátette, ő maga is felszólalt ezen a konferencián, előadásának fő témája a háború és Oroszország szerepe volt a személyes adatok kezelése kapcsán.

Többször felmerült már az elmúlt bő egy évben, de korábban is, hogy az oroszok bizonyos esetekben visszaélhetnek mások, európai polgárok személyes adataival. Míg azonban korábban, ha valaki nagyon akarta, akkor indíthatott vizsgálatot Oroszországgal szemben, ám most ez több okból lehetetlen. Egyrészt azért, mert a háború kirobbanását követően Moszkvát kizárták az Európa Tanácsból, de mindezek mellett az adatvédelemmel foglalkozó 108-as szabályt is felrúgták az oroszok. Magyarország tekintetében is felmerült már egy korábbi nemzeti konzultáció kapcsán, hogy adatok szivároghattak ki Oroszországba, ezt akkor nem sikerült bizonyítani, ma már azonban vizsgálni sem lehet, a fentiek okán.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.