Pedofilgyanú a budapesti erőszakos szélsőbaloldali támadások árnyékában

Antifa
Vágólapra másolva!
Pedofil bűncselekmény gyanúja is felmerült a februári Antifa-támadások ügyében indult nyomozásban – tudta meg a Magyar Nemzet. A fővárosban történt embervadászattal összefüggésben ugyanis több helyszínen tartottak házkutatást, valamint telefonokat és számítógépeket foglaltak le. Utóbbiak elemzése során a rendőrök kisgyerekekről készült pornófelvételeket találtak. Az ügyben külön eljárást rendeltek el.
Vágólapra másolva!

Rendkívül súlyos, tizenkét év alatti gyermekek sérelmére elkövetett pedofil bűncselekményhez vezetnek a néhány hónapja Budapesten történt erőszakos szélsőbaloldali támadások miatt indult nyomozás szálai.

A történet előzménye, hogy február 10-én egy símaszkos, felfegyverzett banda hátulról megtámadott és véresre vert egy 40 év körüli férfit Budapesten. A munkába igyekvő áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Nem sokkal később kiderült, ez a brutális, leszámolásszerű akció része volt egy komolyabb támadássorozatnak, amit az erőszakos szélsőbaloldali mozgalom tagjai, az Antifák követtek el több napon keresztül Budapest utcáin.

A legalább tizenöt, zömmel külföldi – német, olasz és görög – szélsőbaloldali radikális nyolc ártatlan járókelőt támadtak meg február közepén Budapest négy pontján, brutálisan összeverve őket, néhányukat súlyosan megsebesítve.

Az áldozatokat találomra választották ki a katonai jellegű ruházatuk alapján. Valamennyiüknek az volt a „bűne", hogy terepmintás ruhában, fekete bakancsban és dzsekiben volt, ám ők nem a február 11-ei kitörés napi megemlékezés résztvevői voltak, ahogy azt támadóik feltételezték.

Pedofil bűncselekmény gyanúja is felmerült az erőszakos szélsőbaloldali támadások mögött Forrás: Origo

Pedofil felvételek

Az Antifa-ügyben a napokban a Magyar Nemzet megkereste a BRFK-t, akiktől azt a tájékoztatást kapták, hogy a támadás-sorozatnak jelenleg három gyanúsítottja van, további hat német állampolgárral szemben pedig elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. Mivel a nyomozás kezdetén több helyszínen is volt házkutatás (az új büntetőeljárási törvény szerint kutatás), ezért arról is érdeklődtek a hatóságnál, hogy találtak-e a különböző helyszíneken kábítószert, fegyvereket (a támadáshoz használt fegyvereken kívül), valamint a lefoglalt telefonokon és számítógépeken illegális tevékenységre utaló nyomokat. A rendőrség tájékoztatása szerint

a nyomozók pedofil bűncselekményekre utaló adatokra bukkantak.

Mint írták, „a lefoglalt adathordozók elemzése alapján 12. életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvételre tartással elkövetett gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanúja merült fel". A nyomozás jelenleg is folyamatban van, azt pedig a rendőrség nem közölte, hogy kinél találták meg a pedofil felvételeket.