A héten óriási területen irtják a szúnyogokat Magyarországon

gyérítés KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ repülőgép szúnyogirtás
Szolnok, 2023. április 12. A Szemp Air Kft. repülőgépe biológiai szúnyoggyérítést végez Szolnok határában 2023. április 12-én. A biológiai szúnyoggyérítés során a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, így az árvaszúnyogokra is teljesen ártalmatlan. MTI/Mészáros János
Vágólapra másolva!
A héten a Duna és a Tisza mentén, a Tisza-tónál, valamint Sopron és Csorna térségében végeznek a szakemberek biológiai szúnyogirtást, összesen ötezer hektárnyi vízfelületet kezelnek - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Vágólapra másolva!

Mukics Dániel azt írta, hogy az elmúlt hetekben folyamatos volt a csípőszúnyoglárvák irtása a nagyobb folyók mentén, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó térségében.

Először a Tisza kisebb áradása hozott létre ideális élőhelyeket a szúnyogok számára, majd a Duna mentén is létrejöttek a tenyészőhelyek.

Az árvízi szúnyogfajok a folyók mentén, az ártéren helyezik el tojásaikat, amelyek akár évekig várják a kifejlődéshez megfelelő körülményeket - tette hozzá.

A szúnyoglárvák ellen egy baktériumok által termelt szelektív készítményt használnak, amelynek más élőlényre nincs hatása, ezért élővízben is alkalmazható.

A folyékony biológiai készítményt nagyobb vízfelületek esetében légi úton juttatják ki, kisebb vizekbe autóra szerelt nagynyomású permetezővel, egyes helyeken csónakról. A járművel nehezen megközelíthető helyeken háti permetezővel dolgoznak - írta a szóvivő.

A biológiai készítmény granulátum formában is rendelkezésre áll, ennek a hatóanyaga ugyanaz a természetes fehérje. A granulátumot tavasz közepétől használják a növényzettel sűrűn borított területeken, amikor a fák és cserjék lombozata kifejlődött. A folyadékkal szemben az ártéri erdős területen repülőről kiszórt granulátum a növények levelein végigpereg és bejut a vízbe.

Veszélyesen a szúnyogok?

Magyarországon csaknem ötven csípőszúnyogfaj fordul elő, ezeknek csak kisebb része okoz problémát az emberek számára.

Az árvízi fajok mellett jelentős számban vannak jelen az emberközeli életmódot folytató szúnyogok is. Ezek akár néhány deciliter vízben is ki tudnak fejlődni.

Mivel a biológiai készítményt nem lehet eljuttatni a magántelkeken lévő vízzel teli vödrökbe és hordókba, érdemes felszámolni, vagy lefedni azokat - áll a katasztrófavédelem szóvivőjének közleményében.

Címlapi képünk illusztráció!