Nem fizette ki a megrendelt szalámit, ezzel milliós kárt okozott egy szegedi húsüzemnek

Kolbász, virsli, lecsókolbász, étel, hús
Sausages lying in a sales counter in a butcher's shop in Berlin, Germany, 23 May 2016. PHOTO: MAURIZIO GAMBARINI/dpa
Vágólapra másolva!
Letartóztatták azt a két férfit, akik idén tavasszal egy szegedi húsipari cégtől rendeltek szalámit milliós értékben, majd amikor ki kellett volna fizetni az árut, elérhetetlenné váltak.
Vágólapra másolva!

A két férfi április 3-án felvették a kapcsolatot a húsüzem vevőszolgálatával, és

egy viszonteladó cég képviselőinek adták ki magukat, majd 250 rúd szalámit rendeltek, amit a cég ki is szállított nekik. A közel 3 és fél milliós vételárat azonban nem fizették ki

az egyeztetett határidőn belül, ehelyett elérhetetlenné váltak.

Egy hónap múlva egy másik cég képviselőinek adták ki magukat.

Ez alkalommal 1.600 rúd szalámit rendeltek, de a cég munkatársai ekkor már gyanakodni kezdtek.

Így amikor átvették a 17 millió forint értékű árut, a rendőrök már vártak rájuk, és elfogták őket.

A kép illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Maurizio Gambarini

A csalási kísérlet miatt indult eljárásban a szegedi ügyészség javasolta a két férfi letartóztatását a szökés, rejtőzködés, a büntetőeljárás meghiúsítása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt, melyet a bíróság egy hónapra elrendelt.