Tízmilliós értékben lopott Lime-rollereket egy szolnoki bűnbanda

lime roller budapest
Vágólapra másolva!
Tízmillió forint értékben lopott ötvenhat LIME e-rollert öt férfi Szolnokon az elmúlt egy évben; a gyanúsítottak közül három embert őrizetbe vettek a rendőrök - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményben az MTI-vel hétfőn.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a rendőrök egy autó csomagterének átvizsgálása során hat szétszerelt LIME e-rollert találtak május 14-én, hajnali 3 órakor Újszász belterületén.

Az autó szolnoki sofőrje és újszászi utasa már a helyszínen elmondta, hogy a rollereket Szolnokon lopták,

ezért a rendőrök előállították őket, ahogyan további három társukat is - írták.

Lime roller. Forrás: Origo

Az eddigi adatok alapján a két 19 éves, illetve 20, 21 és 23 éves gyanúsított

az elmúlt egy évben legalább 56 e-rollert loptak el Szolnokon,

ezzel csaknem 10 millió forint kárt okozva a cégnek - közölték, megjegyezve: a gyanúsítottak lakcímén tartott kutatás során több tucat rollert és azokhoz tartozó alkatrészeket foglaltak le a rendőrök.

A lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatott férfiak közül hármat őrizetbe vettek a nyomozók - olvasható a közleményben.