Kegyetlen halált kívánt haragosának a szabolcsi férfi - rágyújtotta a házát, hogy élve égjen bent

Vágólapra másolva!
Meggyújtott egy benzines palackot, majd azt hozzávágta ismerőse házához egy Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei férfi. A házban többen is voltak, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. Ráadásul a házban lakók nem is mertek kimenni az égő házból, attól tartottak, kint várják őket, és rájuk támadnak.
Vágólapra másolva!

A férfi, aki korábban többször is volt börtönben, júliusban az egyik nyírségi település kocsmája előtt összeverekedett haragosával és annak testvérével. A következő éjszaka a férfi elment ismerőse házához egy benzines üvegpalackkal, amelynek a végébe egy papírdarabot dugott. Meggyújtotta azt, és a ház falához dobta, a tetőhöz közeli részen.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy az üvegpalack nem esett be a nyitott ablakon a szobába. Ha ez megtörténik, biztos lett volna a tragédia.

Ami így is kevésen múlt.

Forrás: Ügyészség

Az üveg így széttört a falon, meggyújtva az egyik deszkát a tetőn, és egy elektromos dobozt. Jutott a benzinből a szomszéd ház kertjében álló trambulinra is, amely szintén meggyulladt.

Forrás: Police.hu

A támadó tudta, hogy a házban többen is vannak. Az egyik lakó észlelte a tüzet, felébredt, és felkeltette az idős szüleit is azzal, hogy meneküljenek ki a házból.

A szülők azonban attól tartottak, hogy megtámadják őket az utcán, ezért még 15-20 percig nem mertek kimenni az udvarra.

Előbb inkább telefonon kértek segítséget hozzátartozóiktól, majd amikor azok megérkeztek, a tüzet is eloltották.

Ha a gyújtogató mindent beismer az előkészítő tárgyaláson, 15 év fegyházra ítélik.