Részegen vezette apja autóját, ezzel barátja halálát okozta egy kamaszfiú

Vágólapra másolva!
Közös iszogatás után ült be egy rossz állapotú autóba egy kamaszokból álló társaság. Az egyik fiatal még a helyszínen meghalt, egy másiknak pefdig több csontja is tört, miután fának csapódtak a kocsival.
Vágólapra másolva!

A gimnazista fiú rendezett családi körülmények között élt, kiválóan tanult, mindig tisztelettudóan viselkedett, és sok barátja volt.

Mindezek ellenére 16 éves sem volt még, amikor végzetes hibát követett el.

Októberben egy este barátait látta vendégül Fonyódhoz közeli családi házukban.

Éjjel, közös iszogatás után elhatározták, hogy a fiú apjának tudta nélkül kölcsönveszik az autóját,

ami bár működött, de már rendkívül rossz állapotban volt.

A kocsit a részeg kamasz vezette,

mivel ő ismerte a környéket. Barátja utasként ült be mellé.

Az autóba csak az első két ülés volt beszerelve, ezért további négy fiú hátra, egy matracra ült be, biztonsági övet egyikük sem használt.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A fiatalok még egy kilométerre sem jártak a háztól, amikor a nedves felületű, füves mellékúton

egy fához csapódtak kanyarodás közben. A balesetban az egyik hátul utazó kamasz olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen belehalt, míg egy másik társuk csonttöréses sérülést szenvedett.

A fiatal beismerő vallomást tett, az ügyészség vele szemben felfüggesztett börtönbüntetsé, illetve vezetéstől eltiltás kiszabását javasolta.