VV Fanni-ügy: B. Lászlónak lehet még egy utolsó esélye

VV Fanni
Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
A múlt héten másodfokon, jogerősen elítélte a bíróság B. Lászlót VV Fanni meggyilkolásáért, azonban a Novozánszki családnak ezzel még nem jött el az ügy lezárása, Fanni anyjára egy újabb tárgyalás vár. Ezen felül B. Lászlónak is lehet még egy utolsó esélye arra, hogy enyhébb büntetést kapjon – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

B. Lászlót május 17-én a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 20 év börtönbüntetésre ítélte VV Fanni meggyilkolása miatt. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a 2017 óta húzódó ügynek végleg vége van. A férfinak ugyanis van még egy utolsó esélye arra, hogy enyhítsék a büntetését.

A másodfokú eljárás után ugyanis a benyújthat a Kúriához egy felülvizsgálati kérelmet

– írja a Bors.

B. László Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezt csak az után teheti meg, hogy az ügyvédje megkapta az írásos ítéletet, amire még 1-2 hetet várni kell. Hivatkozhat rosszul minősített cselekményre, megalapozatlan ítéletre vagy akár iratellenességre is.

Ha ezek közül bármelyiket bizonyítani tudja az ügyvédje, akkor akkor akár enyhíthetik is a büntetését. Arra azonban már nincs lehetőség, hogy súlyosabb büntetést kapjon.

VV Fanni anyjának megint bíróságra kell mennie

Fanni szüleire még nehéz hónapok várnak, ugyanis most fog eljönni annak az ideje, hogy az eltűntként kezelt lányukat halottá nyilvánítsák. Ehhez azonban újabb tárgyalás szükséges.

„Sajnos megint bíróságra kell mennünk Fanni édesanyjával. A halottá nyilvánítást ugyanis az a kerületi bíróság tárgyalja, ahol utoljára látták a lányt. Persze egyszerűbb dolgunk lenne, ha be lehetne idézni tanúnak azt a személyt, aki utoljára találkozott vele, de az esetünkben ez B. László, akinek – láttuk az évek alatt hogy viselkedik –

esze ágában nem lenne azt nyilatkozni, hogy szerinte is halott a lány. Akkor ugyanis beismerné a gyilkosságot.

Így nem marad más lehetőség mint az, hogy Fanni szegény édesanyjának kell majd bíróságra mennie, és ott tanúskodnia." - mondta a Borsnak dr. Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője.

VV Fanni Forrás: Blikk

Az anyja kapja meg Fanni millióit

VV Fanni anyja várhatóna nem soká levelet kap a bíróságtól, hogy átveheti azt a 4,5 millió forintot, amit Fanni lakásában foglaltak le a rendőrök. B. László a vád szerint ezért a pénzért ölte meg a nőt.

– tette hozzá dr. Lichy József.