Segítség helyett csak telefonált a Keletinél történt tömegbaleset okozója

mentő mentőkocsi mentőautó mentőszolgálat illusztráció
Vágólapra másolva!
Baleset történt szombat este a Keleti pályaudvarnál. Egy Chrysler sofőrje áthajtott a piroson, emiatt beleszaladt egy motoros futár, aki előbb felcsapódott a szélvédőre, majd az aszfaltra zuhant. Az éppen arra járó 8E buszjárat vezetője nagyot fékezett, emiatt is többen megsérültek.
Vágólapra másolva!

"Tele volt a busz, hiszen pont csúcsidő volt, 7 vagy negyed 8 lehetett, a sok fiatal mind indult volna a belvárosba kicsit kiereszteni a gőz. Amikor fékezett a busz, elestem és lefejeltem az egyik korlátot. Egy fiatal lány is megsérült a buszon velem együtt" – idézi a Bors az egyik utast.

A helyszínen többen odamentek segíteni a motorosnak, amíg a mentőre vártak.

" A legfelháborítóbb az egészben szerintem az, hogy

- részletezte a szemtanú.

Miután megérkezett a mentő, előbb a súlyosan sérült motorost látták el, majd ezek után következtek a busz utasai. Mindenkit kórházba szállítottak. A balesetet okozó kocsi vezetője sosem rendelkezett jogosítvánnyal, tette ezért nem csupán figyelmetlenségből okozott baleset, hanem bűncselekmény.