Útban a teljes megsemmisülés felé: Mesterházy Attila is otthagyja az MSZP-t

EP-választás, MSZP eredményváró Mesterházy Attila beszél az eredmények ismeretében
Mesterházy Attila beszél az eredmények ismeretében
Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila, a párt egykori miniszterelnök-jelöltje Facebook-bejegyzésében közölte, hogy ott hagyja az egykor szebb napokat is látott szocialista pártot. A legfrissebb felmérések tükrében elmondható az, hogy ha ma lenne az országgyűlési választás, akkor a párt már nem tudná megugorni az öt százalékos küszöböt.
Vágólapra másolva!

– kezdi Facebook-bejegyzését Mesterházy Attila, a párt korábbi elnöke, aki a 2010-es kampányban még miniszterelnök-jelölt is volt - írja a Mandiner.

Mesterházy Attila, egykori MSZP-s miniszterlenök-jelölt Fotó: Pályi Zsófia - Origo


– írja Mesterházy.

Hozzátette ugyanakkor: a politikától nem búcsúzik, mint írja, „új utat fogok keresni". Mesterházy azzal folytatja bejegyzését, hogy Szakács Lászlóval, a DK volt Baranya megyei képviselő-jelöltjével, társalapítókként, új szociáldemokrata, balközép pártot alapítunk, »Szocialisták és Demokraták« néven".

Természetesen az is lehetséges, hogy a politikus hosszú távon a DK-ba fog igazolni, ahogy azt sokan már meglépték a baloldalon.

Érdemes azt hozzáfűzni, hogy az MSZP jelenlegi támogatottsága az 5 százalékos küszöb alatt van. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a párt már nem jutna be az Országgyűlésbe.