Megint szétszedte az építési korlátot Hadházy Ákos és néhány momentumos társa

Hadházy Ákos újra megkezdte felforgató tevékenységét  az MTVA-székháznál
Vágólapra másolva!
Ma is a Várban kezdte a napot Hadházy Ákos és a Momentum néhány tagja. Lebontották ugyanis az építési korlátot. Hadházy múltkori, hasonló akciója miatt egyébként szabálysértési eljárás indult ellene.
Vágólapra másolva!

Harmadszor próbálja elhordani az építési területről a korlátokat a Momentum. Először március 15-ét akarták így ünnepelni. Másodszor pedig a kormányülésre érkező politikusokat akarták zavarni, de nem sikerült, mert elaludtak a momentumosok, és lekésték a miniszterhelyettesi értekezletet. Gyurcsány ifjúsági tagozata így csak az értekezlet után tudott úgymond akciózni.