Kérdések, melyeket érdemes megbeszélni az orvossal kismamaként

Vágólapra másolva!
Abban a pillanatban, hogy a terhességi teszt második csíkja is feldereng előttünk, számos gondolat futhat át az agyunkon. Egyrészt örülhetünk, hiszen egy új, csodálatos és izgalmas világba csöppentünk, másrészt viszont ijesztő is lehet ez a helyzet, hiszen innentől már egy másik életért is felelősek vagyunk. Az előttünk álló út nehéznek tűnhet, de nem szabad elfelejtenünk, hogy folyamatos segítséget és támogatást kaphatunk – nem egyedül kell végigcsinálnunk!
Vágólapra másolva!

Mikor keressünk fel orvost?

Ha még csak tervezgetjük a gyermekvállalást, akkor is nyugodtan felkereshetünk egy nőgyógyászt, hiszen számos hasznos tanáccsal és tippel láthat el minket. Magáról a fogantatás folyamatáról is tájékoztathat bennünket, de elláthat olyan információkkal is, melyek a várandósság megkönnyítését szolgálják, mint például a kismamavitaminok használatának fontossága.

Gyermekünk szívverését csak a fogantatást követő 7. héten tudjuk meghallgatni ultrahanggal, így az sem gond, ha csak a pozitív eredmény után keresünk fel egy szakembert, viszont ebben az esetben szervezetünk előzetes felkészítésének lehetőségétől elesünk. A terhesség felismerését követően viszont a második trimeszter végéig havonta egyszer kötelező lesz meglátogatnunk nőgyógyászunkat – ezt követően pedig ennél is gyakrabban kell hozzá mennünk, sőt egyéb vizitekre is szükségünk lesz.

Forrás: Origo

Kérdések, amelyeket mindenképp beszéljünk át

A várandósság során számos információt fogunk kapni a különböző szakemberektől, nyugodtan készíthetünk ezek alapján jegyzeteket és kérdezhetünk is bátran, hogy minden fontos dologgal tisztában legyünk. Nézzük, melyek a legfontosabb kérdések!

Gyógyszerek és vitaminok

Gyermekünk egészséges fejlődését számos gyógyszer gátolhatja, sőt akár némelyik vitamin túladagolása is. Ebből kifolyólag, ha folyamatosan szedünk valamilyen gyógyszert vagy vitamint, azt mindenképp jelezzük orvosunk felé! Az összetevői miatt lehetséges, hogy le kell cserélnünk azt a várandósság és a szoptatás időszakára. Ha csak időszakosan szedünk gyógyszereket, például különböző fájdalmak kezelésére, ezeket is egyeztetnünk kell az orvosunkkal. A legfontosabb feladatunk tehát ezen a téren az, hogy csak az orvosunk által javasolt készítményeket használjuk.

Amit mindenképp ajánlatos szednünk a terhesség alatt, az valamilyen kismamavitamin. Ezek a komplex táplálékkiegészítők ugyanis erősítik a méhfalat, csökkentik a különböző rendellenességek kockázatát és egészségünket is támogatják a várandósság során. Kismamavitaminokat már a megtermékenyülés előtt is szedhetünk, hiszen segítségükkel felkészültebbé tehetjük szervezetünket a változásokra.

Egészséges súlygyarapodás

Mivel mind a túlsúly, mind a túlzott súlyvesztés veszélyeztetheti babánk állapotát, érdemes megtudakolnunk azt is, hogy mekkora az egészséges plusz súly, melyet fel kell szednünk a terhesség során. Súlygyarapodásunk több tényezőtől is függ, hiszen nemcsak gyermekünk növekszik, hanem környezete is, így ezek alapján változhat a hízás mértéke is.

Mivel az első trimeszterben a növekedés még kis mértékű, az elfogadható súlygyarapodás ebben az időszakban 1-3 kilogramm. Természetesen a rosszullétek miatt lehetséges, hogy ugyanekkora súlytól meg is szabadulunk, így fogyás is előfordulhat. A második trimeszterben 300-500 gramm hízás a megfelelő hetente, a harmadik trimeszter első két hónapjára pedig ugyanez jellemző, a súlygyarapodás csak az utolsó hónapban áll le. A terhesség során összesen tehát 10-12 kilogramm plusz súly az egészséges, de ezt számos tényező befolyásolhatja – ezért is jó kérdezni!

Rizikófaktorok és kerülendő dolgok

A vizsgálatok során mindenképp ki fog derülni, hogy van-e valamilyen rizikófaktor a terhességünkre nézve. Az életmódunkról kapott információkat és egészségügyi, genetikai adatainkat is összeegyeztetik a szakemberek, így teljes képet kaphatunk arról, mire is kell odafigyelnünk a várandósság során. A folyamatos vizsgálatok segítségével idővel minden megállapítható lesz a várandóssággal kapcsolatban. Amellett, hogy ezeknek köszönhetően folyamatosan tisztában lehetünk gyermekünk egészségi állapotával, többek között azt is megtudhatjuk, hogy mekkora az esélyünk a koraszülésre vagy a túlhordásra.

Az alapvető dolgok mellett – mint például, hogy tilos az alkoholfogyasztás és a dohányzás – megtudhatjuk azt is, hogy milyen ételeket és italokat fogyaszthatunk, és mi az, amit kerülnünk kell. Kitérhetünk arra is, hogy mely sportokat űzhetjük és melyeket nem, hogy mely hobbiktól, szokásoktól és létesítményektől kell búcsút vennünk egy időre. Szokásainkat végiggondolva bármilyen kérdésünk is van, azt tegyük fel bátran, rossz kérdés nem létezik!

Ha bármilyen problémánk van...

Ha bármilyen problémát tapasztalunk, nyugodtan keressük fel vele a minket körülvevő szakembereket azonnal, hiszen lehetséges, hogy olyan probléma üti fel a fejét, ami aprónak tűnhet, mégis fontos a várandósság szempontjából. Ha például túlzott rosszullétet tapasztalunk, görcsölünk vagy vérzést észlelünk, mindenképp hívjuk fel nőgyógyászunkat, védőnőnket!

Ahogy láthatjuk, minden szükséges segítséget megkapunk a várandósság során, így nincs mitől félnünk. A szakemberektől megtudhatunk minden fontos információt, a folyamatos vizsgálatok segítségével nyomon követhetjük gyermekünk fejlődését, ezek alapján pedig elvégezhetjük a szükséges teendőket és felkészülten várhatjuk gyermekünk érkezését.