Kárpátaljai családoknak gyűjtött élelmiszert a KDNP

adakozás adomány adománygyűjtés ajándék Cipősdoboz akció gyermek
Budapest, 2017. december 1. Gyerekek a Baptista Szeretetszolgálat 14. karácsonyi adománygyűjtő Cipősdoboz akciójának megnyitóján Budapesten, a Deák téri Cipősdoboz várban 2017. december 1-jén. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A háború által sújtott kárpátaljai családoknak indított élelmiszergyűjtést a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az akció részleteit ismertető pénteki sajtótájékoztatón Budapesten. A felhívásra összesen 1,3 tonna adomány gyűlt össze, elsősorban tartós élelmiszerek - liszt, rizs, cukor, konzervek, étolaj és tészta - valamint fertőtlenítőszerek is.
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta, hogy a felajánlott adományokat a görögkatolikus egyház képviselőinek adják át, akik a Szent Lukács Szeretetszolgálaton keresztül juttatják el azokat Kárpátaljára, a rászoruló családoknak.

- hangoztatta a frakcióvezető, hozzátéve: az ukrán nép az áldozata a háborúnak, ezért szeretnének segíteni a bajbajutottaknak.

Mi nem fegyvert szállítunk, hanem élelmiszert

- jelentette ki Simicskó István, aki szerint a magyar állásponttal szemben az Európai Unió vezető politikusai "béketervek helyett háborús forgatókönyveket készítenek, folyamatos fegyverszállítmányokkal elhúzzák a háborút és megnehezítik az ott élő emberek életét."

- szögezte le. Simicskó István megjegyezte: az összegyűlt adomány komoly összefogás eredménye, hiszen a KDNP valamennyi szervezete gyűjtötte a felajánlásokat és a képviselőcsoport tagjai is igyekeztek példát mutatni. Fontos, hogy emberközpontú politikát hangsúlyozzunk - emelte ki, majd hozzátette: bízik benne, hogy a párt kezdeményezése talán közelebb hozza a békét is.

Beszámolt arról is, hogy a szállításban azért kérik a görögkatolikusok segítségét, mert az egyház jó kapcsolatot ápol a kárpátaljai magyarokkal és gondoskodni fog arról, hogy a felajánlások a leginkább rászorulókhoz jussanak el.

Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára közölte: az akciót azért hirdette meg a KDNP, hogy ezzel is kifejezésre juttassák szolidaritásukat a háború áldozatai iránt. A felhívásra összesen 1,3 tonna adomány gyűlt össze, elsősorban tartós élelmiszerek - liszt, rizs, cukor, konzervek, étolaj és tészta - valamint fertőtlenítőszerek is - részletezte.

A politikus emlékeztetett, hogy az ortodox és a görögkatolikus húsvét ünnepe az előttünk álló hétvégén lesz, ám több tízezer ukrajnai családnak nem jut élelmiszer a húsvéti asztalra, mert a családfő esetleg kint harcol a fronton, netán már életét is vesztette, illetve, mert a háború a munkahelyeket is veszélyezteti.

- fogalmazott Latorcai Csaba, aki ugyancsak rögzítette, hogy a KDNP szerint az egyetlen megoldás a harcok azonnali beszüntetése és béketárgyalások indítása.

Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke arról beszélt, hogy a görögkatolikus egyház a háború kitörése óta segíti az áldozatokat, elsősorban közvetítő szerepével. Az elmúlt évben a görögkatolikusok napi, heti szinten segítették az adományok célba érkezését, amelyek életeket és családokat mentettek meg - mondta, hozzátéve: a görögkatolikus egyház rendelkezik azzal a kapcsolatrendszerrel, infrastruktúrával és erőforrással, amely révén közvetlenül meg tudják szólítani az Ukrajnában élő embereket.

Minden bajba jutott élet, minden bajba jutott család óriási fájdalmat jelent, de érezzük az összefogás megerősítő erejét, amit a magyar társadalom, a magyar állam és az egyház megvalósított

- fogalmazott Seszták István.