Így nyúlt be az alvó férfi nadrágjába az Örs vezér téren - videó

Vágólapra másolva!
A vád szerint a férfi április 1-jén hajnalban, a XIV. kerületben, az Örs vezér téri HÉV-megállóban vett észre egy padon alvó embert. Odament hozzá, és megérintette a vállát. Miután meggyőződött róla, hogy alszik, leült mellé, és pár perc múlva átült a sértett másik oldalára, miközben folyamatosan azut nézte, hogy figyelik-e őt. Ezután többször a másik férfi zsebébe nyúlt, és megpróbálta megszerezni az alvó férfi 30.000 forintos telefonját. Azt azonban nem tudta, hogy végig figyelik.
Vágólapra másolva!

Miközben a tolvaj azon ügyködött, hogy megszerezze az alvó férfi telefonját, a rendőrök egy térfigyelő kamerán figyelték. Még mielőtt megszerezhette volna, elfogták.

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé, ahol 2 év 6 hónap letöltendő börtönre ítélték.

A bíróság ügyészi indítványra elrendelte egy, a férfival szemben korábban, más ügyben kiszabott 1 év 2 hónap felfüggesztett fogházbüntetés végrehajtását is.

Az ítélet nem jogerős, az ellen a férfi, és az ügyvédje is fellebbeztek.