Szamurájkarddal akarta rávenni ismerősét két férfi, hogy fizessenek neki

Vágólapra másolva!
A két férfi egy korábbi sérelem miatt a házukba csalta ismerősét, ahol egy szamurájkarddal foglyul ejtették és közölték, hogy csak akkor engedik szabadon, ha fizet nekik. A férfit kiskorú ismerőse próbálta megvédeni támadóitól, támadói pedig őt is életveszélyesen megfenyegették, és fogva tartották.
Vágólapra másolva!

A fiatalabb férfitól a rendőrök házkutatás során

lefoglaltak egy autót, ezért apjával együtt egy ismerősüket hívták el, hogy segítsen nekik visszaszerezni a kocsit. A férfi azonban nem volt együttműködő.

Időközben a rendőrök megszüntették az autó lefoglalását és kiadták a jogos tulajdonosnak.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A férfi és fia úgy gondolták, hogy ismerősük tehet arról, hogy nem kapták vissza a kocsit.

2022. június 18-án megtudták, hogy Kecskeméten van,

elcsalták magukhoz azzal az ürüggyel, hogy dohányt szeretnének tőle vásárolni.

A férfi este kiskorú ismerősével érkezett a lakáshoz, ahova egyedül lépett be. A lakásban a fiatalabb férfi számon kérte, és

követelni kezdte a kocsit, illetve annak értékével megegyező pénzt. Mivel a férfi közölte, hogy semmi köze a kocsihoz, ismerősei ütni-verni kezdték.

Amikor az áldozat hátrálni próbált, támadói

felkapták az asztalon lévő 40 centis pengéjű szamurájkardot és azzal, illetve kézzel tovább ütötték a férfit, miközben közölték vele, hogy csak akkor mehet el, ha fizet.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A fiú megunta a várakozást, ezért többször dudált, mire őt is behívták a házba, majd tovább bántalmazták a férfit.

A kamasz megpróbálta megvédeni, ekkor azonban az idősebb támadó a szamurájkardot a nyakához emelte és közölte, hogy ha beleszól, megöli.

A két áldozat ezután közel egy órán keresztül sikertelenül próbáltak megszökni, mert a férfiak minden ilyen alkalommal a fiú nyakának szegezték a kardot és megfenyegették őket.

Végül amikor a támadók egy pillanatra nem figyeltek, az áldozatok ezt kihasználták, és kirohantak a házból. Menekülés közben az idősebb férfi az utcán elesett, mire a fiatalabb támadó utolérte, belerúgott és elvette a táskáját.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség az apa és fia ellen

felfegyverkezve, 18 év alatti személy ellen elkövetett emberrablás miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását javasolta.

A letartóztatásban lévő, illetve bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottak ügyében a Kecskeméti Törvényszék dönt.