Egy hétig dézsmálta holland szomszédja értékeit egy fiatal férfi

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Elítélte az Ajkai Bíróság azt a férfit, aki betört a vele szemben lakó holland állampolgár házába és egy héten keresztül lopott el onnan értékeket.
Vágólapra másolva!

Egy 28 éves férfi 2020. október 7-én este a lakásávaé szemben lévő házhoz ment, ami egy holland állampolgáré volt. A férfi tudta, hogy a tulaj nincs otthon, ezért leverte a lakatot a kapuról,

és azért, hogy bejusson a házba, a bejárati ajtót a körülötte lévő purhab körbevágásával kibontotta.

Aztán visszatért. Körülbelül egy hétig minden nap bement a házba, ahonnan különböző értékeket lopott el, közel 300 ezer forint értékben.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Aztán arra gondolt, hogy az ablakokat is ellopja, ezért ezeket kibontotta, és az egyiket el is vitte,

később pedig vissza akart jönni az ajtóért, de ezt már nem tudta megtenni, mivel a másik szomszédja észrevette és értesítette a rendőrséget.

A lopással összesen 440 500 forint, míg a lakat levágásával, az ablakok és az ajtó kibontása során keletkezett falrongálással összesen 43 ezer forint kárt okozott. A bíróság 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a férfit kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás miatt.