A Masszőr Olimpia újraértelmezi a masszázstechnikák világát

Vágólapra másolva!
A Másodállás Start által szervezett esemény a masszőrök tehetségét és elkötelezettségét ünnepli, miközben felhívja a figyelmet a masszázs előnyeire és szépségére.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt néhány évben több mint ötezren tanultak masszőrnek a Másodállás Start segítségével. Az élet különböző területeiről érkező emberek fő motivációja, hogy új hivatásként, főállásban vagy másodállásban másoknak segítsenek a testi és a lelki egészség megőrzésében. Az első alkalommal megrendezésre kerülő Masszőr Olimpia egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy masszőrök egy magas színvonalú, független versenyen mérjék össze a tudásukat és széles körben népszerűsítsék szolgáltatásaikat.

Egy szakma korlátlan növekedési és fejlődési lehetőségekkel

Magyarországon több mint 60-féle masszázstechnika ismert. Ezek egy része már néhány nap, illetve hét alatt elsajátítható, a gyógymasszőrök pedig egy kétéves komplex képzés után nyújtanak széles körű és szakszerű kezeléseket, hogy segítsék ügyfeleik fizikai és mentális egészségének megőrzését és javítását.

A masszőrök folyamatosan képezhetik magukat. Az új ismeretek összetettebbé teszik a tudást és hatékonyabbá a kezeléseket, ami idővel növelheti a szakmai elismertséget, és lehetőséget teremt a karrier magasabb szintre emelésére.

A masszázsterápia előnye, hogy nincs nagy hely-, illetve eszközigénye. Egy képzett masszőr akár 6-24 hónap alatt jövedelmező vállalkozást építhet fel, hiszen egyre több ember ismeri fel a fizikai és a mentális jóllét fenntartásának fontosságát, ezért a képzett masszázsterapeuták iránti igény folyamatosan nő” – avat be a részletekbe Simon Marcsi, a Másodállás Start vezetője, az első alkalommal megrendezésre kerülő Masszőr Olimpia ötletgazdája és szervezője.

Forrás: Origo

A Masszőr Olimpián a kivételes tehetségeket keresik és jutalmazzák

A masszőrök elsősorban az egészségmegőrzés és a személyes fejlődés lehetőségét keresik ezen a pályán, és az ügyfeleik fizikai és mentális igényeihez igazodva, személyre szabott masszázskezeléseket nyújtanak. A masszázs növekvő népszerűsége ellenére a masszőrök gyakran elszigetelten, a megérdemelt támogatás és elismerés nélkül dolgoznak.

A Masszőr Olimpia résztvevői lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák készségeiket és képességeiket a szakembereknek, illetve a nagyközönségnek, amivel növelhetik az ismertségüket és az önbizalmukat, értékes tapasztalatokat szerezhetnek, emellett új kapcsolatokra is szert tehetnek, amelyek további üzleti lehetőségeket nyithatnak meg, illetve előnyt jelentenek az ügyfélszerzésben.

A Masszőr Olimpia páratlan lehetőség a masszázs művészetének és elkötelezett szakembereinek tiszteletére. A célunk felhívni a figyelmet a szakmára és ösztönözni másokat arra, hogy ezen a hálás területen építsenek karriert, hozzájárulva egy egészségesebb, boldogabb világhoz.Egy masszázsterapeutának intuitívnak és kreatívnak kell lennie, hogy érzékelje a kliens fizikai és mentális állapotát, és ennek megfelelően alakítsa ki a masszázskezelést. A Masszőr Olimpián ezeket a kivételes tehetségeket keressük, bátorítjuk és jutalmazzuk” – tette hozzá az első Masszőr Olimpia szervezője.

„A masszázsterápia előnye, hogy nincs nagy hely-, illetve eszközigénye" Forrás: Origo

A verseny esélyt ad a nemzetközi elismerésre

A Masszőr Olimpia a Nemzetközi Masszőr Verseny kritériumai szerint zajlik. A masszőrök meghatározott színvonalú szakmai videók beküldésével nevezhetnek és mutathatják meg a szakmai felkészültségüket. A versenyre 2023. április 5-ig lehet jelentkezni. Az érdeklődők a https://masodallas.net/masszorolimpia2023/ oldalon regisztrálhatnak.

A Masszőr Olimpia győztese részt vehet a koppenhágai Nemzetközi Masszőr Versenyen, ami akár európai ismertséget is hozhat számára.

Hiszünk abban, hogy minden ember megérdemli az egészséget és a betegségek nélküli életet. A Masszőr Olimpiával ezt az üzenetet szeretnénk minél több emberhez eljuttatni” – zárta gondolatait a Masszőr Olimpia szervezője.