Szijjártó Péter: A kormány nemmel szavazott a földgázfelhasználás csökkentését célzó brüsszeli javaslatra

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. február 6. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nippon Paper Industries Co., Ltd. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. február 6-án. A Nippon Paper Industries mintegy 15 milliárd forintos beruházással akkumulátoralkatrész-üzemet épít Vácrátóton az állam 2,3 milliárd forintos támogatásával. A japán vállalat vegyipari üzletága új üzemében hatvan új munkahely jön majd létre. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Magyarország és Lengyelország is nemmel szavazott az Európai Bizottság újabb veszélyes javaslatára, amely a korábbi rendelet meghosszabbításaként ismét 15 százalékos csökkentést ír majd elő a földgáz felhasználását illetően - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós energiaügyi tanács szünetében tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a további források bevonása vagy az infrastrukturális fejlesztések helyett az Európai Bizottság olyan javaslattal állt elő, amely újfent előírná a földgázfogyasztás mérséklését.

Tavaly már a magyar és a lengyel tiltakozás ellenére született egy ilyen rendelet, de a mostani annál is veszélyesebb.

A korábbi ugyanis egy téli időszakra vonatkozott, amikor az ipari mellett a lakossági felhasználás is bővül a fűtés miatt, így könnyebb a csökkentés, mint nyáron, alacsonyabb összfogyasztás mellett lesz.

"Ha az ipar földgázfelhasználását mesterségesen csökkenteni kell, akkor az azt jelenti, hogy a gazdaság visszaesésének a kockázata áll elő" - húzta alá, egyúttal ellátásbiztonsági problémákra figyelmeztetve.

- mutatott rá.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az első döntés után Lengyelország az Európai Bírósághoz fordult, arra hivatkozva, hogy egyhangú szavazásra lett volna szükség az elfogadáshoz, és az oldalán Magyarország is csatlakozott a perhez.

"Most is nemmel szavaztunk erre a javaslatra, amelyet sajnos a lengyeleken és rajtunk kívül mindenki támogatott. Tehát előírtak egy újabb 15 százalékos földgázcsökkentést a korábbi rendelet meghosszabbításaként. Ez, még egyszer mondom, rendkívül veszélyes, észszerűtlen és nem oldja meg a problémát" - hangsúlyozta.

Majd hozzátette, hogy ezen friss rendelet nyomán tovább szűkülhet a kínálat Európában, márpedig az közgazdaságtani alapelv, hogy ha egy áru mennyiség csökken az adott piacon, akkor az ára nő.

"Ez a javaslat az áremelkedés veszélyét hozza magával, ellátásbiztonsági veszélyt rejt és gazdasági visszaesést okozhat" - szögezte le.

- mondta.

A miniszter arra is kitért, hogy kifejezetten enyhe télen van túl a kontinens, és mindenki örül, hogy túl tudtuk élni az utóbbi hónapokat ellátásbiztonsági szempontból, de számos szakértő arra figyelmeztet, hogy nincs ok hurráoptimizmusra, ugyanis reális a veszélye annak, hogy idén télen gázhiány léphet fel.

Ennek egyik oka, hogy a tavalyihoz képest ezúttal nagyjából 60 milliárd köbméternyi orosz földgáz fog hiányozni az európai hálózatból, illetve a kínai gazdaság újranyitása miatt is jelentős fogyasztásbővülést prognosztizálnak, miközben még nem épültek ki a kieső mennyiségek pótlásához szükséges mértékű LNG-kapacitások - sorolta.

Emellett komoly versenyképességi hátrányt jelent, hogy a szankciók és más "elhibázott intézkedések" miatt Európában ma a földgáz ára hétszerese az amerikainak, a villamosenergia ára pedig háromszorosa a kínainak - közölte.

"Ebben a helyzetben egyetlen észszerű és hatékony megoldás lehet, ez pedig az, hogyha az Európába irányuló földgázkínálatot növelni tudjuk" - összegzett.