A veszélyes időkben is sikerült továbbfejleszteni a magyar-üzbég kapcsolatokat

ORBÁN Viktor; MIRZIJOJEV, Savkat
Ankara, 2023. március 16. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (b) és Savkat Mirzijojev üzbég államfő találkozója Ankarában 2023. március 16-án. A nap folyamán rendezik meg a Türk Államok Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóját a török fővárosban. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt megbeszélést folytatott Savkat Mirzijojev üzbég államfővel Ankarában, ahol a nap folyamán rendezik meg a Türk Államok Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

A tárgyaláson a felek örömmel állapították meg, hogy a két nép közötti barátságot mára sikerült intézményesíteni, a korábban kötött egyezmények végrehajtása rendben halad.

Üdvözölték, hogy az OTP Bank immár az üzbég bankrendszerben is tevékenykedik, és ez utat nyit egy sokkal szélesebb magyar-üzbég gazdasági együttműködésnek.

Fontosnak nevezték, hogy mielőbb meginduljon Budapest és Taskent között a közvetlen menetrend szerinti légi forgalom.

Orbán Viktor kormányfő és Savkat Mirzijojev üzbég államfő találkozója Ankarában 2023. március 16-án Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A megbeszélésen az ukrajnai háború és a szankciós válság is téma volt.

Elhangzott: nehéz és veszélyes időket élünk, ami mindkét államot súlyosan érinti.

- ismertette a tárgyalásokon elhangzottakat Havasi Bertalan.