Orbán Viktor: Sosem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből

Orbán Viktor, miniszterelnök, beszéd, Kiskőrös, 1848-49 forradalom és szabadságharc, megemlékezés, március 15., 2023.03.15.
Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszéde Petőfi Sándor szülőház előtt
Vágólapra másolva!
A magyar szabadság hatalmas menete ma is tart, Petőfi ebben a menetben itt van velünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kiskőrösön a március 15-i megemlékezésen. Szólt arról is, hogy látjuk, ahogy fellázad, amikor idegenek akarják megmondani a magyaroknak, hogyan éljenek. Látjuk, ahogy szembefordul a világ hatalmasaival, akik újra be akarják olvasztani a magyarokat egy európai szuperállamba. Tartozunk neki – tette hozzá. Ezért sosem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből. Nem fogjuk hagyni és nem is fog sikerülni, mert minden magyarban van egy kis Petőfi! – mondta a kormányfő. 
Vágólapra másolva!

Ha egy idegen rátekint a kétszáz éve született Petőfi Sándor életére, aligha hiszi el, amit lát – kezdte beszédét Orbán Viktor. A kormányfő felidézte, hogy a költő születésekor olyan gyenge, hogy spirituszban fürdetik, mégis „megmarad". Először vándorszínész, majd az ország ünnepelt költőjévé válik. Öt év alatt ezer verset ír, nemzetközi hírnevet szerez.

Katonának áll a függetlenségi háborúban, huszonhat évesen a megszálló csapatok fegyverétől elesik – foglalta össze a kormányfő a híres költő életét.

Beteljesedett a kívánsága

„Beteljesedik saját, versbe szedett kívánsága, nem ágyban, párnák közt, hanem a szabadság harcmezején éri a halál" – mondta. Orbán Viktor szerint Petőfi úgy távozott a földi világból, hogy átlépett a legendák világába.

– értékelt a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint egy külföldi azt mondaná Petőfi életére: rejtély. Egy amerikai filmrendező pedig azt, hogy Petőfi-rejtély. „Mi magyarok semmiféle rejtélyt nem látunk itt. Magyar sors – mondjuk inkább" – vélekedett.

Orbán Viktor úgy fogalmazott:

Minden magyarban van egy kis Petőfi és Petőfiben ott van minden magyar – tette hozzá.

Orbán Viktor: Petőfi Sándor a mi szerelmetes fiunk Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Nem a Pilvax kávéháztól, hanem Kiskőrösről indultak el az ifjak”

Orbán Viktor elmondta, annak, aki nem magyar, nehéz megértenie, hogy mi 175 éve március 15-én újra és újra elmeséljük e nap történetét. „Nem értik, miért nem ununk rá" – tette hozzá. Mint a miniszterelnök mondta, azért nem ununk rá és nem fogunk, mivel ez nemzetünknek egy nagy közös születésnapja. És ilyenkor összesereglik a család – emelte ki.

Úgy fogalmazott Orbán Viktor:

Ezért mondjuk el ennek az esős napnak a történetét, amikor a márciusi ifjak elindultak. Nem a Pilvax kávéháztól, hanem Kiskőrösről indultak el az ifjak. Felhívta a figyelmet a kormányfő, ne feledkezzünk el a nagyok szüleiről sem. Mint mondta, hajtsunk fejet Petrovics István előtt, aki becsülettel dolgozott, hogy boldog gyerekkort teremtsen gyermekeinek. Hajtsunk fejet az édesanya, Hrúz Mária előtt is, akit a Petőfi család síremléke a legszeretettebb anyának nevez – fogalmazott a miniszterelnök. „Dicsőség a Petrovics családnak" – jelentette ki Orbán Viktor.

Ebben egyetértés van

A kormányfő szerint ha két magyar összetalálkozik, jó esély van arra, hogy perceken belül három véleményen legyenek.

– jegyezte meg.

Mint mondta, különös, hogy egy irodalmi kérdésben értünk egyet, irodalom nélkül azonban nincs magyar élet. – Bennünk, magyarokban verssé és dallá érik a szerelem, az öröm és a bánat. Mi, magyarok költőien lakozunk ezen a földön, ahol sokszor nagyon is prózaian zajlik az élet – mutatott rá.
Kiemelte azt is, hogy amikor meg kell neveznünk valakit, akiben egyben találjuk mindazt, amit magyar sorsnak, magyar géniusznak tartunk, akkor Petőfit nevezzük meg.

– tette hozzá. A magyar a szabadság legsikerültebb nyelve, mert Petőfi nyelvét a világon mindenhol értik, mind az öt földrészen, több mint 200 nyelvre fordították le – jegyezte meg a költőről a miniszterelnök.

Orbán Viktor: Csak öt év és Petőfi életműve mégis teljes Fotó: Csudai Sándor - Origo

Petőfi életműve teljes

Orbán Viktor Petőfi Sándort garabonciáshoz és földből kibújó tövises virághoz is hasonlította. Megjegyezte, hogy több hadügyminisztert is vérig sértett, nem volt katonának való, de az akkori világ szabályai szerint férjnek való sem volt.

– emlékezett Petőfiről a miniszterelnök. – Az ilyen embert a többiek– habár tehetségüket elismerik – legtöbbször kizárják a szívükből. Petőfivel ez pont fordítva történt, a szívükbe zárták. Petőfit a Jóisten megsegítette, mert tehetségéből nem lett gőg – jelezte.

A miniszterelnök szerint talán azért kaphatta ezt Istentől, mert sosem hagyta el a keresztény világ erőterét. – A Szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszót nem a hit, remény, szeretet hármassága helyett, hanem amellett gondolta érvényesnek. Nem történt az vele, mint manapság sok celebbel és világsztárral – jegyezte meg.

Csak 26 évet élt, és ebből is 5 év adatott valódi alkotásra. Verset úgy írt, ahogy mi egyszerű halandók levegőt veszünk. Fordított, írt, szerkesztett. Csak öt év és Petőfi életműve mégis teljes – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte az életművét az tette teljessé, hogy megfizette a hazának mindazt, amire verseiben kötelességet vállalt.

Orbán Viktor: Ezért sosem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből

A miniszterelnök szerint emiatt irigyeljük is Petőfit, mert mindannyian a kötelességeinknek eleget téve szeretnénk távozni ebből a világból.

Orbán Viktor szerint

a magyar szabadság hatalmas menete ma is tart.

Petőfi ebben a menetben itt van velünk. Látjuk, ahogy fellázad, amikor idegenek akarják megmondani a magyaroknak, hogyan éljenek. Látjuk, ahogy szembefordul a világ hatalmasaival, akik újra be akarják olvasztani a magyarokat egy európai szuperállamba. Tartozunk neki. – tette hozzá.

– zárta a kormányfő.