Nem várt vendég fogadta a Pénzmúzeum látogatóit

2023. március 9. –  A Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeuma is bekapcsolódott az kilencedik alkalommal megrendezett PÉNZ7 programsorozatba, amely több mint 170.000 magyar diák pénzügyi felkészültségét és tudatosságát hivatott fejleszteni. A Szent Anna Görögkato
2023. március 9. – A Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeuma is bekapcsolódott az kilencedik alkalommal megrendezett PÉNZ7 programsorozatba, amely több mint 170.000 magyar diák pénzügyi felkészültségét és tudatosságát hivatott fejleszteni. A Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákcsoportját egy rendhagyó tárlatvezetésen Veres István, a Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiaci igazgatója, Novák Katalin köztársasági elnök férje is elkisérte – az esemény képei.
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeuma is bekapcsolódott idén a PÉNZ7 programsorozatba, amely több mint 170 ezer magyar diák pénzügyi felkészültségét és tudatosságát hivatott fejleszteni. A Pénzmúzeum rendhagyó tárlatvezetésén Novák Katalin köztársasági elnök férje, Veres István is végigkísért egy diákcsoportot - közölte a Pénzmúzeum pénteken a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Az intézmény ingyenesen megtekinthető állandó kiállításán a látogatók felfedező utat tehetnek a pénz világában, a rendezvényt interaktív játékok és látványos vizuális bemutatók is színesítik. A kiállítás tereit a pénz öt funkciója köré szervezték, segítve mind a háztartások, mind a vállalatok, mind a jegybank szerepének megértését a pénzügyek izgalmas, egyszerre ismerős és ismeretlen világában - írták.

A Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákcsoportját egy rendhagyó tárlatvezetésen Veres István, a Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiaci igazgatója, Novák Katalin köztársasági elnök férje is elkisérte Forrás: Bartos Gyula / Sándor-palota/© 2023 Bartos Gyula, © 2023 Köztársasági Elnöki Hivatal/Bartos Gyula (Family Name First = Bartos, Gyula)

A kiállításra a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákcsoportja is ellátogatott. A középiskola profiljához egyébként is közel álló témák nem voltak ismeretlenek a diákok előtt, mégis újdonságot és különlegességet jelentett számukra a pénzügyi kérdések újszerű megközelítése, valamint a rendhagyó tárlatvezetés, mivel az élményúton Novák Katalin köztársasági elnök férje, Veres István is csatlakozott a diákokhoz.

A MNB pénz- és devizapiaci igazgatója a gyerekekkel közösen próbálta ki a tárlat interaktív felületeit, bekapcsolódott a pénz funkcióit megértetni hivatott játékokba, és mindeközben saját tapasztalatait is megosztotta a tanulókkal - tájékoztattak a közleményben.