A háború és a szankciós válság ellenére is javult a magyarok hangulata

conflict TOPSHOTS Horizontal orosz ukrán háború
Ukrán katonák egy 105 mm-es tarackból lövik az orosz állásokat Bahmut közelében
Vágólapra másolva!
A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok kedélyállapota, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat - derült ki a Nézőpont és a Medián Intézetközvélemény-kutatásaiból.
Vágólapra másolva!

A Nézőpont Intézet azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy a szankciós válság ellenére javult a magyarok közhangulata, többségük továbbra is a kormánypártokat támogatja.
A válságálló kormányzás bizonyítéka egyaránt a Medián február végi és a Nézőpont Intézet március eleji felmérésének eredménye - tették hozzá.

Kiemelték, hogy a 2023-as politikai évadnyitány után elsőként publikált - hibahatáron belül közel azonos - kutatási eredmények alapján a magyarok közhangulata jelentősen javult az idei év elején, a háborús pesszimizmus ellenére is.

A Nézőpont Intézet és a Medián decemberi kutatása szerint még a magyarok kétharmada (egyaránt 66 százalék) gondolta úgy, hogy inkább rossz irányba mentek a dolgok az év végén, azonban február végén, március elején már közel tíz százalékponttal kevesebben voltak borúlátók (57-58 százalék).
Ezzel párhuzamosan a Nézőpont Intézet kutatása alapján 26 százalékról 32 százalékra, míg a Mediánnál ennél is nagyobb mértékben,

27 százalékról 37 százalékra nőtt a derűlátó magyarok aránya

- írták.

Megjegyezték, hogy a Nézőpont Intézet utoljára február végén, a Mediánnal egy időben mérte a pártok népszerűségét. Mindkét kutatás hasonló támogatási adatokra jutott. A Nézőpont Intézet a biztos szavazók bázisán vizsgálta a pártok legvalószínűbb listás eredményét, amely alapján

a szavazók több mint fele (52 százalék) a Fidesz-KDNP-t támogatná,

a Medián a választani tudó "biztos" szavazók körén belül szintén arra mutatott rá, hogy a kormánypártiak tennék ki a szavazók több mint felét (51 százalék).

A két felmérés szerint hasonló a DK támogatottsága,12 (Nézőpont) és 14 (Medián) százalék. A Nézőpont a Mi Hazánk 9 százalékos támogatottságát mérte, míg a Medián a Momentumot látta 9 százalékos erőnek - olvasható a felmérésben.

Hozzátették: mindkettő kutatás alapján a magyarok bejuttatnák a parlamentbe a Kétfarkú Kutya Pártot: 9 (Nézőpont) és 6 (Medián) százalékkal, a Jobbik pedig mindkét esetben a bejutás küszöbén áll: 4 (Nézőpont), illetve 5 (Medián) százalékon.
Külön indulás esetén egyik felmérés alapján sem lenne több ellenzéki erő a parlamentben: a Mindenki Magyarországa és az LMP 2-2, A Nép Pártján 2-1, az MSZP 2-1, a Párbeszéd pedig 0 és 2 százalékon áll - közölte a Nézőpont Intézet.