Nem tudta mivel magyarázni brutális tettét a csemői gyerekgyilkos anya

Vágólapra másolva!
Titokban, a vécén ülve szülte meg gyerekét egy csemői nő, majd egy plédbe csavarta, és magára hagyta a fészerben. Ezután mentősök vitték kórházba. Akkor még mindenki úgy tudta, elvetélt, ám amikor a nő anyja kitakarította a házat, hamar fény derült az igazságra, a nő pedig mindent bevallott, ám semmi konkrét magyarázatot nem tudott adni a tettére, azon kívül, hogy nem akart negyedik gyereket.
Vágólapra másolva!

Ahogyan korábban megírtuk, mentősök érkeztek 2022. február 16-án kora hajnalban egy csemői tanyára, ahonnan

vetélés miatt vittek kórházba egy háromgyerekes nőt.

A házban ezalatt a nő anyja takarítani kezdett, majd miután végzett a lakással,

döbbenten fedezte fel, hogy a fészerben is vannak vérfoltok.

Ezután élete legsokkolóbb látványával szembesült:

egy lavór alatt feküdt unokája holtteste. A helyszínre rendőrök egész serege érkezett, miközben a kórházból megérkezett a hír, hogy a nő nem elvetélt, hanem szült.

Forrás: Police.hu

A címre még több rendőr és mentős érkezett, majd megpróbálták újraéleszteni az újszülöttet, de hiába. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint

a fejlett, 7-8 hónapos terhességnek megfelelő korú kisfiú életképesen, egészségesen született. Halálát elhanyagolás és kihűlés okozta.

A kórházi ágyon az asszony mindent bevallott a rendőröknek. Elmondta, hogy

titokban szülte meg a gyereket, miközben családtagjai aludtak, majd plédbe csavarta, kivitte a fészerbe, és magára hagyta, mert nem akart negyedik gyereket.

Tudta, hogy babát vár, bár előző, harmadik gyermekével való terhessége nem tűnt fel neki. Nem tudta azonban maggmagyarázni, hogy miután a vécében megszülte a gyerekét, miért vitte ki a fészerbe és hagyta magára.

Forrás: Police.hu

Az asszonyt igazságügyi elmeorvos-, és pszichológus szakértő vizsgálta. Véleményük szerint az elkövetéskor

nem szenvedett kóros elmeállapotban, ám tehetetlennek érezte magát,

és bepánikolt, ezért akart megszabadulni a gyerektől.

A Pest vármegyei rendőrök

gyerekgyilkosság miatt nyomoztak a 28 éves asszony ellen.

A vizsgálatokat befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek - írja a Police.hu.