Vágólapra másolva!
Újabb és újabb pedofilbotrányoktól hangos a sajtó. Az egyik legutóbbi, hogy kiderült, orális szexre kényszerített egy 13 éves kisfiút az LMP korábbi politikusa. Arról, miért döbbenetes ez az újabb ügy, miért hallgat a baloldal, és mit tehetnek a hatóságok, Ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég Alapítvány jogi szakértőjét kérdeztük. Az alkotmányjogász arról is beszélt, hogy a baloldalnak rendkívül kellemetlenek ezek a pedofil ügyek, ugyanis ők korábban éppen a gyermekeket védő népszavazás ellen uszítottak. A szakértő szerint Kovács Gábor meg fogja kapni a büntetését, hiszen bűncselekményt követett el.
Vágólapra másolva!

Sokkoló, de kiderült egy volt LMP-s politikusról, Kovács Gáborról, hogy a 67 éves férfi egy 13 éves diákot csalt el otthonról, és szexuális visszaélést követett el a kiskorú sérelmére. Mi az oka, hogy a baloldal a fiú diákjával szexuális viszonyt folytató óbudai tanár ügyében is hallgatott, most pedig szintén lapítanak?

Az elmúlt hetekben sorra derülnek ki a – konzervatív oldal számára felfoghatatlan és gyomorforgató – szexuális visszaélések. Először a baloldalhoz több szálon kötődő pedagógus asszisztens ügye látott napvilágot, most pedig egy volt baloldali politikusról is bebizonyosodni látszik a pedofília gyanúja.

A baloldal számára nem csak azért kellemetlen mindkét ügy, mert a saját politikai közösségükben történnek ilyen esetek, hanem mert megközelítőleg egy éve – amikor a kormánypártok kiemelt figyelmet szenteltek a gyermekvédelemnek – a baloldali pártok a gyermekvédelmi népszavazással szemben uszítottak.

A baloldal akkor azt az érvrendszert hozta fel, hogy a gyermekeinket ők békén hagynák, ezért nincs is szükségünk ezzel a témakörrel foglalkozni, most azonban láthatjuk, hogy mennyire tartották be az ígéreteiket, így pedig nem csoda, hogy inkább hallgatnak a történtekről.

Kovács Gábort, az LMP volt politikusát elfogták a rendőrök. Forrás: Origo

A férfi nem ismeretlen a közéletben, mert önkormányzati képviselő és országgyűlési képviselő-jelölt is volt. A rendőrség végül elfogta az LMP egykori politikusát, aki ellen pedofília gyanújával adtak ki elfogatóparancsot. Mi várható az ügyében, mit tehetnek a hatóságok?

Az elfogatóparancs után a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte,

amely elsőként 60 napig tarthat.

Egy 13 éves kaposvári fiú az áldozat, a gyanúsított az LMP politikusa. A 67 éves Kovács Gábor egy erdő szélén kényszerítette orális szexre a kisfiút. (A kép illusztráció!) Forrás: Getty Images/iStockphoto/Helder Almeida/Hjalmeida

A sajtóban megjelent hírek alapján a volt baloldali politikus egy 13 éves gyermekkel szemben követett el szexuális visszaélést. A Btk. szigorúan bünteti azokat a 18. életévüket betöltött személyeket, akik a 14. életévüket be nem töltött személlyel szemben szexuálisan visszaélnek, így, ha a volt baloldali politikussal szemben beigazolódnak a gyanúk, jelentős büntetésre számíthat. A Btk. jelen esetben irányadó bekezdése szerint

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség az LMP pedofília miatt körözött volt politikusát. Kovács Gábor egy 13 éves fiúval szemben követett el szexuális visszaélést múlt szombaton Forrás: Origo

Amennyiben a szexuális cselekmény kényszerítés útján történt meg, úgyszintén szabadságvesztésre számíthat; ebben az esetben már szexuális kényszerítésnek minősül a cselekmény, és

Az ügy részleteit még nem ismerjük pontosan, de megalapozottan várható, hogy a volt baloldali politikust a Btk. fenti pontjai alapján bíróság elé fogják állítani.

Sorra derülnek ki ezek az ügyek, és a szálak a baloldalhoz, vagy a hozzájuk köthető civil szervezetekhez futnak. Mi történik a színfalak mögött, miért védi a baloldal ezeket az embereket?

Nem titok, és a társadalom széles rétegei számára is nyilvánvaló, hogy a liberális nyugati államokban hatalmas erővel rendelkeznek a gender ideológiát, a homoszexualitást és általában véve a deviáns emberi identitásokat és viselkedési formákat népszerűsítő szervezetek.

A jogszabályok kiskapuit kihasználva a civil szféra önjelölt szószólójaként tevékenykedő, álcivil, ál-közhasznú szervezetek minden eszközzel igyekeznek érvényre juttatni szélsőséges politikai elképzeléseiket.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított orális szexre kényszerített egy 14 év alatti gyereket Barcs környékén. Az elmúlt hetekben több, nagyon súlyos pedofil-bűncselekmény látott napvilágot. A kormányzat a gyermekvédelmi törvény módosítására készül Forrás: Shutterstock

Ennek a csendes hadviselésnek részeként hibátlanul zár össze a liberális phalanx, és minden olyan eszközzel védi önmagát, amelyek alapján nem terelődik rájuk a gyanú súlyos árnyéka, ezzel hallgatólagosan kifejezve a volt baloldali politikus azon helyzetét, hogy önmagára maradt. Nehéz megértenünk, hogy milyen elvek szerint szervezi önmagát a baloldal, de az látható, hogy olyan rossz helyzetben vannak, hogy nincs az az erkölcsi vagy morális határ, amikor már nyilvánosan azt mondják, hogy ez már nekik is sok, és a továbbiakban nem tudnak érték- és érdekközösséget vállalni volt politikustársukkal.

Az LMP a botrány kirobbanása után azonnal megpróbálta eltüntetni a nyomokat, nehogy bármi, a párthoz kötődő információ kiderüljön pedofíliával gyanúsított politikustársukkal kapcsolatban. Miért tették ezt, és hogyan hat ez az ügy a baloldal megítélésére?

Ez a magatartás azt jelezheti, hogy hallgatólagosan nem tudnak értékközösséget vállalni a volt baloldali politikussal, de akár azt is, hogy minden olyan dolgot megtesznek, amely részben is alkalmas lehet a szebb időket látott baloldal jelenlegi megítélésének megtartására.

Mindig ugyanez volt jellemző a baloldalra, hogy ha egyik társuk valami súlyosan elítélendő cselekményt követett el: a negatív jellegű reflektorfénybe került baloldali politikus és a baloldal közötti összes, nyilvánosan fellelhető adat, illetve kapcsolat eltüntetése, és hallgatag várakozás az ügy mielőbbi lecsillapodásáig.

Nagyon nehéz olyan esetet felidézni, ahol a baloldal a saját politikusát társadalmi erkölcsöt sértő ügyben nyilvánosan elítéli, vagy legalább közleményt tenne közzé a magatartás elítélése vonatkozásában. Amennyiben ezt jogosulatlanul várhatjuk el a baloldaltól, úgy rögtön Babits Mihály sorai juthatnak eszünkbe: „vétkesek közt cinkos, aki néma". Mind erre azért lehet hivatkozni, mert a baloldal azokat a minimum értékeket sem vallja magáénak, amely a társadalom több, mint 90 százalékának esszenciális értéket jelent, gondolva itt a gyermekeink védelmére. Amennyiben ilyen megosztó kérdésben sem tud a társadalommal értékközösséget vállalni a baloldal, és továbbra is nemzetközi érdekeket próbál érvényesíteni (értsd gender elmélet, LMBTQI vagy a pedofilok dekriminalizálása stb.) úgy nagyon könnyen bekövetkezhet az, hogy támogatottságuk olyan szintre csökkenhet, amelyet még nem látott eddig a magyar politika.