Fejszével törte be öccse koponyáját egy soponyai férfi

Vágólapra másolva!
A Fejér vármegyei rendőrök őrizetbe vették azt a 31 éves soponyai férfit, aki egy elfajult vita során fejszével dobta meg öccsét, ami emiatt koponyatöréssel került kórházba.
Vágólapra másolva!

Március 13-án délelőtt tett bejelentést a rendőrségre egy nő arról, hogy Soponyán, a házuk udvarában két fia összeverekedett, ami tettlegességig fajult, de annyira, hogy az egyikük megsérült. A nő elmondta, hogy fiatalabb gyereke

megpróbált elmenekülni a testvére elől, mire bátyja hozzá vágott egy udvaron talált fejszét, ami fejen találta.

Ezután a támadó elszaladt.

Forrás: Police.hu

Kórházba vitték a sérültet. Az orvosok szerint a 19 éves fiú koponyatörést szenvedett, ami mkiatt azonnali műtétre volt szüksége, mert életveszélyes állapot is kialakulhatott volna nála. A rendőrök rövid időn belül a közelben fogták el a támadót. A Fejér vármegyei rendőrök P. Jánost őrizetbe vették, javasolták a letartóztatását, és életveszélyes testi sértés kísérlete miatt nyomoznak ellene.