Vágólapra másolva!
M. Kovács Róbert, a HírTV Vezércikk műsorvezetőjének írása.
Vágólapra másolva!

Ugye sokan emlékszünk még arra a nagy port kavart mondásra, hogy „akinek öregecskedő felesége van, fiatalabbat érdemelne"?! Közel 20 évet kellett várnunk rá, de a héten csak kiderült, mire gondolhatott Gyurcsány Ferenc, amikor próféta ajkait elhagyták ezek az ízléstelen szavak. A baloldal megkérdőjelezhetetlen urának ugyanis elég látványosan sikerült bemutatnia, hogyan kell a hites nejnél ifjabbat zavarba ejtően ölelgetni ország-világ színe előtt.

Persze ez a „gonosz" olvasata annak, vajon miért sugdosott a DK-frakció hétfőn avatott tagjának, Ráczné Földi Juditnak a fülébe milliméterekről a pártelnök, miközben kezeit vasmarokkal tette védekezésre képtelenné, szorosan átölelve szőke párttársát. Mert azt tudjuk, hogy bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek teljesen alkalmatlan, sőt: kártékony, de azt el kell ismerni, hogy hatalomtechnikusnak és machinátornak kiváló.

Az ölelkezés aktív és passzív tagja az esetet követően igyekezett megmagyarázni, mit is jelentett ez a – szögezzük le – Parlamentbe aligha illő jelenet. Szerintük ez a hosszú, előre megbeszélt ölelés azt volt hivatott bizonyítani, hogy hiába a képviselőjelöltet minden irányból ért (bírósági döntés alapján megalapozott) offshore- és hazugságvádak, ők mégis megcsinálták, bejuttatták Rácznét a Parlamentbe. Tették ezt úgy, hogy saját szövetségeseik, akikkel a tavaly áprilisi választáson együtt szerezték meg a baloldal parlamenti mandátumait, ellenezték, sőt: élesen, nyilvánosan kritizálták a DK döntését. Magyarul azt akarták demonstrálni, hogy magasról tettek harcostársaik véleményére és végigvitték Gyurcsány akaratát. Hát ez igazán „nemes" motiváció...

Forrás: Origo

Az ölelkezők hivatalos magyarázatának részeként az is elhangzott a parlamenti szereplését erős kezdéssel indító Rácznétól, hogy akik mást, esetleg abúzust vagy erotikus tartalmat látnak bele a jelenetbe, azok elrontják afeletti örömét, hogy a magyar Országgyűlés tagja lehet. Arról azonban nem esett szó az elmúlt napokban, vajon ezt a sok szempontból félreérthető mozdulatsort előre megbeszélték-e a képviselőasszony férjével, Rácz úrral is, akinek azt kellett végignéznie, ahogy neje nagy pillanatában az asszonyt a hivatali főnöke ölelgeti, miközben sokan – például a párttárs, Vadai Ágnes – megrökönyödve kísérik figyelemmel a jelenetet. Azt hiszem, akár megbeszélték vele előre, akár nem, aligha lehetett boldog, amikor végignézte a mozdulatot, és megélte annak utóéletét is nyilvánosságban.

De mint említettem, Gyurcsánynál sosem tudni, nem kavarja-e a málnaszőrt, ahogy Piszkos Alfréd egykori fregattkapitány teszi Rejtő Jenő klasszikus regényében. Mert egy dolgot kétségtelenül elért „a mi Ferink" a lovestoryba illő, de túldemonstrált öleléssel: azóta senki sem beszél arról, hogy Ráczné Földi Juditnak normális esetben semmi keresnivalója nem lenne a magyar Országgyűlésben, ha nemcsak eltitkolta offshore érdekeltségét, de még nyilvánosan hazudott is róla. Márpedig Gyurcsánytól kitelik, hogy ellopja a bűvészlegenda Rodolfó trükkjét, és amíg mindenki az egyik kezében mutatott öleléssel van elfoglalva, addig másik kezével bebetonozza hűséges, de a baloldali pártok támogatását sem élvező emberét a törvényhozásba.

Egy biztos: a televíziós közvetítésnek és az online tér mémgyárosainak, hordószónokainak köszönhetően számos fő- és mellékszereplő arckifejezését, önkéntelen és előre megfontolt reakcióját megismerhettük az ölelés pillanatában vagy azután - Orbán Viktortól, Vadai Ágnesen át egészen az abúzust emlegető Orosz Annáig. De az ügy pikantériája okán legfontosabbnak minősülő karakter véleményét még nem ismerjük. Valamiért nem tudhattuk meg, mit gondol erről az egészről Dobrev Klára. Pedig az ő véleményére én azért nagyon kíváncsi lennék...