Menczer Tamás: Brüsszel számára a tűzszünet vörös vonalat jelent

MENCZER Tamás
Lukácsháza, 2022. október 27. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára beszédet mond a Vas megyei Lukácsházán, a SCHOTT Hungary Kft. alapkőletételi ünnepségén 2022. október 27-én. MTI/Filep István
Vágólapra másolva!
Brüsszel a háború pártján áll, nem támogatja az azonnali tűzszünetet - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás azt mondta: Magyarország szerette volna, hogy a háború egyéves évfordulójára készülő uniós dokumentumokban szerepeljen az azonnali tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésére szólító felhívás, azonban ezt Brüsszel elutasította.

Világossá tették azt, hogy a tűzszünet az vörös vonal,

azt ők nem fogadják el, mert a háborúnak folytatódnia kell

- fogalmazott az államtitkár. Hangsúlyozta: a magyar álláspont az, hogy a háborút azonnal meg kell állítani. A műsorvezető kérdésére Menczer Tamás azt mondta: Brüsszelt már a háború kitörése előtt sem érdekelte a kárpátaljai magyarok sorsa; a helyi magyarok jogfosztásban élnek, az anyanyelvük használatának jogát elvették vagy visszaszorították, és számos vegzálásnak vannak kitéve. Hozzátette: mivel a helyzet a háború kitörése óta csak romlott, Magyarország a különböző nemzetközi szervezetekben szóvá teszi a kárpátaljai magyar kisebbség ügyét.

Egy másik kérdésre elmondta azt is, hogy

az uniós szankciók célja az orosz gáz és olaj kiszorítása Európából, így a kontinensre kevesebb és drágább energiahordozó érkezik,

"ezért mondjuk mi, hogy a szankció rossz, eredménytelen, és a szankciós politika megbukott". Ugyanakkor a kormány mindent megtett az energiabiztonság érdekében, így Magyarországon nem volt ezen a télen sem gond, és az ország energiabiztonságát a kormány a jövőben is meg fogja védeni.

Nem fogunk belesodródni ebbe a háborúba, nem fogunk sem fegyvert, sem katonákat küldeni - mondta az államtitkár Forrás: MTI/Filep István

Menczer Tamás a hét elején lezajlott magyar-egyiptomi tárgyalások kapcsán kiemelte, hogy Egyiptom több szempontból is kulcsfontosságú ország: "a békét akaró globális többséghez" tartozik, a migráció megállítása, az energiabeszerzés és a gazdasági együttműködés szempontjából is fontos a szerepe.

Hozzátette: a cseppfolyósított egyiptomi gáz néhány éven belül elérhető lehet Magyarország számára is. Az államtitkár az M1 aktuális csatornán azt is mondta:

ha a baloldal nyert volna Magyarországon, akkor elzárták volna az orosz gázt, ami nélkül "nincs magyar gazdaság", és a lakosságot sem lehet ellátni.

Menczer Tamás szavai szerint Kocsis-Cake Olivio, a Demokratikus Koalíció politikusa, "Gyurcsány Ferenc legújabb sztárigazolása" azt mondta, hogy a "csövet el kell zárni".

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy

sem Brüsszel, sem pedig a NATO nem kötelezheti Magyarországot, hogy fegyvereket és katonákat küldjön a háborúba.

"Nem fogunk belesodródni ebbe a háborúba, nem fogunk sem fegyvert, sem katonákat küldeni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy erről döntöttek a magyar emberek az országgyűlési választáson. A politikus szerint nagyon fontos a kormány álláspontja: "Azért nagyon fontos, mert láthatjuk, hogy aki elkezdett fegyvert szállítani anno vagy mondjuk lőszert, emlékezzünk a németekre; először azt mondták, hogy csak sisakokat visznek, tehát aki elkezdte ezt a folyamatot az egyre mélyebben, egyre jobban belemegy, és a végén, nem is annyira a végén, tulajdonképpen most már arról van szó, hogy katonák mennek vagy nem mennek."

Mint mondta, az "asztalon vannak" már olyan javaslatok, hogy a fegyverek mellett katonákkal is támogassák Ukrajnát. "Azért emlékezzünk arra, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy - ha ő nyert volna - képes lenne (...) magyar katonákat küldeni a frontra. Azt mondta, ha más megy, ő is megy" - fogalmazott Menczer Tamás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!