VV Fanni a 2017-ben, mindössze 24 éves lány a lakásán találkozott B. Lászlóval, aki a vád szerint előre eltervezett szándékkal azért ment a lányhoz, hogy pénzhez jusson.
Az eset körülményei tisztázatlanok, egyedül
a társasház mélygarázsának kamera felvételén látható, hogy a lány aléltan fekszik feltételezett gyilkosa karjaiban.
A rendőrségi nyomozás a dinaújvárosi B. Lászlóhoz vezette a nyomozókat. A férfi, aki egyre inkább belezavarodott a vallomásaiba, végül egyedüli gyanúsítottként állt bíróság elé, ahol 2022 nyarán,
elsőfokon nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a bíróság.
Az ítélet ellen B. László és az ügyészség is fellebbezett. A vádlott a szabadságáért lebbezett fel, az ügyészség azonban a még szigorúbb ítéletért, vagyis tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésért folyamodott.
A bíróság várhatóan májusban ül össze ismét, ezen a tárgyaláson eldőlhet, hogy B. Lászlót életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik-e el, vagy 25 év múlva feltételesen szabadlábra kerülhet.
Fantasztikus dolog, hogy a Törvényszéki bírónő nem torpant meg attól, hogy nincs holttest, csak közvetett bizonyítékok (azokból azonban egy halom) álltak rendelkezésre, és meghozta az ebben az ügyben egyetlen meghozható helyes ítéletet
– mondta el a Ripostnak dr Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője.
Bízunk benne, hogy a Fővárosi Ítélőtábla is bizonyítottnak látja majd, hogy B. László előre megfontolt szándékból szabadult meg Fanni élettelen testétől, és ezért életfogytig tartó börtönbüntetést kap
- tette hozzá.
"Nem akarok nagy szavakat használni, de úgy gondolom, hogy ha az Ítélőtábla ezt a döntést hozza, akkor az a hazai jogrendszerben egy modern és korszakos döntés lesz, egy fajta jogfejlődés. Hiszen még nem volt arra példa, hogy holttest nélkül a törvényszék és az ítélőtábla is egyhangúlag megállapítja a vádlott felelősségét" - emelte ki a jogi képviselő
"Volt már holttest nélküli ítélet, például a Darnózseli hentes, aki feldarabolta a felségét, de ott nem minden fokon volt elmarasztalás. Korábban kétszer is felmentették, majd másodfokon halált okozó testi sértésért 7 év börtönre ítélték. Ezt a döntést írta felül a Kúria tavaly októberben hozott ítélete, ahol szándékos emberölésért 21 év fegyházat kapott" -fűzte hozzá Lichy József.
A jogász szerint ha a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyja a Fővárosi Törvényszék tényállását, vagyis holttest nélkül is meg lehet állapítani az emberölést, akkor helye van súlyosbításnak, így akkor még öt évet, de akár 10 évet is rá tehet az elsőfokú 25 éves börtönbüntetésre.