Csapdát állítottak egy mentősnek, belesétált - videó

mentős
Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban állítják bíróság elé azt a mentőápolót, akit lopáson kaptak szolgálat közben. A Nemzeti Védelmi Szolgálat egy videót is közzétett.
Vágólapra másolva!

Januárjában az Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálatot rendelt el a budapesti mentősökkel szemben. Február 1-jén az NVSZ egyik embere bejelentést tett a 112-es számon arról, hogy egy férfi elesett és segítségre van szüksége. A helyszínre érkező mentősöknek egy másik beépített NVSZ dolgozó azt mondta, a sérült beült egy autóba. Az egészségügyi dolgozók a mentőautóhoz kísérték a betegnek hitt férfit, ahol megvizsgálták és közölték, hogy beviszik a kórházba.

Az egyik mentős visszament az autóhoz és a jól látható helyen hagyott pénzből, az összesen 170 ezer forintból 70 ezer forintot zsebre rakott, vagyis ellopott.

A rendőrök a kórházban ellenőrizték a mentőst, akinél megtalálták a pénzt. A férfit bevitték az óbudai rendőrkapitányságra, ahol lopás gyanúja miatt indult ellene eljárást. A férfi beismerő vallomást tett. Már le is zárták a nyomozást az ügyben, amelynek az iratait elküldték az ügyészségnek. A gyorsított eljárás szerint még ma ítélet születhet.