Az állam nem szól bele az egyházak működésébe

SZALAY-BOBROVNICZKY Vince
Budapest, 2020. június 8. Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a falusi civil szervezetek számára a Magyar falu program keretében kiírt - ötmilliárd forint keretösszegű - pályázati lehetőségekről tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Kossuth téren 2020. június 8-án. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a MAOIH körül kialakult helyzetről, valamint az elhagyott zsidó temetőkről.
Vágólapra másolva!

A politikus kommentálta a MAOIH körül kialakult helyzetet, mint megjegyezte, a híreket olvasva annyi történt, hogy az ortodox közösség úgy döntött, új vezetőséget kívánnak megválasztani. Arra a felvetésre, mely szerint a MAOIH és az EMIH közeledése a magyar ortodoxia hagyományainak a végét jelenti, az államtitkár úgy reagált, ennek semmi jelét nem látja.

Egyes sajtótermékekben az jelent meg, hogy az ortodoxia körül kialakult helyzetért az államnak, a kormánynak is felelőssége van. Ennek kapcsán Szalay-Bobrovniczky Vince kijelentette, az állam nem szól bele az egyházak működésébe, semmilyen befolyást nem kíván gyakorolni a belső életükbe.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.