Minden korosztályt kiszolgáló közösségi tér jön létre a Hild téren

Vágólapra másolva!
2023 őszétől Dániel András Kuflik mesesorozatának hőseivel találkozhatnak a gyermekek a Belvárosban. Az V. Kerület Önkormányzata minden korosztályt kiszolgáló közösségi teret hoz létre a Hild téren, amely akadálymentes és a megváltozott képességű gyermekek igényeinek is megfelelő. A kialakítás során érvényesülő zöld szemlélet jegyében olyan különleges megoldásokat alkalmaznak, mint a zöldtető, a függőleges zöldfelületek és a zöld buszmegálló; valamint a kék szemlélet keretében a víztakarékos megoldásokra is nagy figyelmet fordítanak.
Vágólapra másolva!

A Hild tér üzemeltetéséért felelős Főváros Önkormányzata 2021.10.01-től adta át a hozzá rendelt anyagi forrás biztosítása nélkül Belváros Önkormányzatának az üzemeltetési feladatokat. Az ezt megelőző évek üzemeltetési hiányosságai miatt addigra olyan mértékben elhanyagolt állapotba került a tér és azon belül a játszótér, hogy annak teljes körű felújítása elkerülhetetlenné vált. A beruházást Belváros Önkormányzata önként vállalt feladatként, saját anyagi forrásából, a Főváros Önkormányzata helyett valósítja meg.

Ilyen lesz az új Hild tér Forrás: Origo

Belváros Önkormányzata mind az üzemeltetési feladatok átvállalása, mind a tér megújítása során – közösségi tervezés keretében – mindenekelőtt a lakossági igényeket vette figyelembe, különös tekintettel az V. kerületben élő családokra és a szomszédos óvoda közösségére.

Jelenleg azon dolgoznak, hogy pelenkázóval felszerelt nyilvános illemhellyel, gyerekbarát ivókúttal, párásító berendezéssel, pingpongasztallal, új padokkal, közösségi könyvtárral, kerékpártámaszokkal, hulladékgyűjtőkkel, megújított zöldfelülettel és közvilágítással, zárható kapukkal és 0-24 órás élő erős és térfigyelő-kamerarendszeres őrzéssel adhassák át majd a területet a lakosságnak.

Mindezekkel és Belváros Önkormányzatának zöld szemléletű és klímatudatos fejlesztési stratégiájával nem összeegyeztethető a kerületi ellenzék azon álláspontja, hogy az V. kerületieknek elegendő lenne pár hinta, mászóka.1

A zöld szemlélet jegyében 13 új fát telepítenek, ebből 4 darab 20-25 éves, 15-20 méter magas egyed – a máshol jellemző ültetési mérethez képest mondhatni „óriásfák" – amelyek meglévő lombkoronaméretüknek köszönhetően már az ültetést követő első évben árnyat szolgáltatnak a látogatóknak. A parkban a zöldfelület aránya 24%-ról 37%-ra nő, a téren összesen 851 m2-re. A minél nagyobb növényfelület kialakulását olyan különleges megoldásokkal érik el, mint a kuszónövényekből álló függőleges zöldfelületek vagy az integrált zöld buszmegálló. A téren a zöldfelület újragondolásával új árnyékos területek és új mikroklíma alakul ki.

Az illemhelyet is magába foglaló komfortpont tetején kialakításra kerülő zöldtető olyan szárazságtűrő, lágyszárú évelő növényekből áll majd, amelyek a természetes élőhelyükön is nagyon szélsőséges körülmények között fejlődnek, így ezeket sem öntözni, sem kaszálni nem lesz szükséges. A növényekkel futtatott megálló Belváros Önkormányzatának buszváró zöldítési programja keretében már 2022-ben átadásra került, ezzel együtt immár 11 buszmegálló zöldell a Belvárosban és idén további 4 kialakítását tervezik.

Már zajlik a tér felújítása Forrás: Origo

Mint ahogyan a Belváros elmúlt időszakban megújult közterületein, a Hild téren is érvényre juttatják a kék szemléletet is, azaz a csapadékvíz-gazdálkodás feltételeinek a kialakításáról is gondoskodnak. A növényzet vízellátását a helyben gyűjtött és megtartott csapadékvízzel, fúrt kútból származó talajvízzel, vízpazarlásmentes automata öntözőrendszerrel biztosítják.

Érdekesség, hogy a beruházás helyszínén 1944‐45‐ig telefonközpont épülete állt. A kivitelezést nehezítő körülmény, hogy ennek a maradványait ugyan 1952‐ig folyamatosan elbontották, de a pinceszintet csak betemették. Bár a terület rehabilitációja az épület maradványainak teljes eltávolításával lenne teljes, de az itt élő fák megőrzése érdekében ez nem lehetséges. Ezért a területen teljes talajcserét végeznek 250 cm mélységig, ahol ez a megtartandó fák életfeltételeit, stabilitását nem veszélyezteti. Éppen emiatt ezt a munkálatot speciális technológiával, sávosan, favédelmi szakember felügyelete mellett végzik. Szintén nehezítő tényező a fejlesztés során, hogy területet számos közmű érinti, illetve több közműrekonstrukció is időszerűvé vált.

Mindez azonban nem tántorította el Belváros Önkormányzatát attól, hogy hamarosan – és mind ez idáig egyedülálló módon – a Kuflik mesék hőseivel népesítsék be a megújuló V. kerületi Hild téri közpark játszóterét. Dániel András író – Bélabá, Zödön, Fityirc és társaik megálmodója – maga is részt vett a nagy népszerűségnek örvendő meséi ihlette játszótér játékelemeinek megtervezésében.

Belváros Önkormányzatának fejlesztései olyan elismeréseket nyertek már el, mint a nemzetközi szinten a legjobb építészeti megoldásokat díjazó BIG SEE Architecture Award, az ökotudatossági zöld minősítés, az innovatív faültetési módszerek alkalmazásért kapott Virágos Magyarország oklevél vagy legutóbb a 2022. évi Településfejlesztési Díj és az Építőipari Nívódíj.

A Hild tér megújítása során is az említett díjakkal fémjelzett magas szakmai színvonalon és a Belváros Önkormányzatára jellemző nagy odaadással, odafigyeléssel történő megvalósításra számíthatnak, amely eredményeképpen bizonyára sokak új kedvence lesz ez a közösségi tér.

mondta Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros polgármestere a Hild tér megújításának jelentőségét összefoglalva.