Túl nagy tehernek érezte magatehetetlen férje ápolását, ezért halálra verte

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Megunta beteg férje gondozását egy idős nő, ezért fogott egy botot és egy felmosónyelet, és addig ütötte-verte vele a férfit, míg az holten esett össze. Brutális tette miatt az asszony 12 év fegyházat kapott, ám fellebbezett azért, hogy enyhítést kaphasson. Az ügyészség szerint azonban a nő nem érdemel enyhébb büntetést.
Vágólapra másolva!

A férfi és a nő 1983. óta házasságban éltek. A 81 éves férfi

2021 májusára betegségei és balesete miatt sem mozogni, sem beszélni nem tudott, állandó gondozást igényelt. 74 éves felesége magára vállalta az ápolását, ám ez egyre nagyobb terhet jelentett számára,

ezért a férfit és a lakásukat is elhanyagolta, inni kezdett.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az asszony 2021. július 13-ról 14-re virradó éjszaka szokása szerint részeg volt, és elhatározta, hogy véget vet szenvedéseinek, és megöli a férjét.

Egy bottal és egy felmosónyéllel támadt a férfira, majd legalább 32 alkalommal ütötte meg vele a férfi fejét és felsőtestét.A férfi belső vérzés miatt a helyszínen meghalt.


A törvényszék az asszonnyal szemben

12 év fegyházbüntetést szabott ki azzal, hogy feltételes szabadlábra nem bocsátható.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a nő és ügyvédje enyhítés érdekében fellebbeztek.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség szerint kiszabott büntetés arányos a bűncselekmény súlyával, az enyhítés ezért nem indokolt.